A lány, aki tud repülni

Már nagyon régóta várok erre a regényre.Talán az első Vörös Pöttyös könyvemben talált füzetecskében figyeltem fel rá, még az eredeti borítójával. Azonnal megfogott a címe, ami egy mesebeli, bájos, imádnivaló világot sejtetett. De a megjelenést csak halogatták és halogatták. Én pedig lassan el is felejtkeztem róla, viszont az idei könyvfesztiválon a sok újdonság között végre rábukkantam, Victoria Forester első regényére. Alig bírtam megállni, hogy örömtáncot ne lejtsek a könyvmolyképző standja előtt.
Először meglepett az új, modernebb külső, a vagány fülszöveg és Meyer X-men hasonlata, de a címe még mindig nagyon vonzott. Minél előbb szerettem volna meg tudni, ki az a lány, aki tud repülni.

Pipernek nincsenek barátai, iskolába sosem járt, a farmjuk küszöbét is csak vasárnaponként lépheti át, mikor a templomba mennek, ugyanis Piper repül, és ez nem normális, de egy nap lehetősége nyílik, hogy beilleszkedjen a többiek közé. Ám, a július negyedikei piknik, ne szépítsük, katasztrófába torkollik.

Nem vetettem rá magam azonnal, mikor megkaptam. De, amikor megjött hozzá hangulatom, sok kis pici elvárással fogtam neki az olvasásnak. Hiszen már több olyan ember is elolvasta előttem, akiknek adok a véleményére. És csupa cukormázat, bájt, különlegességet ígértek a szavaik. Ehelyett embertelenséggel, kegyetlenséggel, gonoszsággal találkoztam. Engem Piper története kikészített, volt egy pont ahol azt mondtam, hogy köszönöm nekem ebből elég, ezt én már nem bírom. Patakokban folyt a könnyem és ordítani tudtam volna dühömben, hiszen olyan tehetetlennek, szerencsétlennek éreztem magamat.
De közben ott volt ez a bátor, talpraesett, ártatlan kislány, Piper aki egy igazi hősé nőtte ki magát a szememben, én sose tudnék olyan elszánt és erős lenni, mint ő.
Piper McCloud igazán a szívemhez nőt, és minél jobban megszerettem őt, az idegeim annál jobban összeroppantak. Dr. Helliont meg az összes gonosz közül az egyik legutálatosabb, néhány évvel ezelőtt biztos, hogy a rémálmaimban ő kísértett volna.
Nem szeretem ezt a könyvet, nem vágyom újra olvasni, nem fogom ajánlani a húgomnak. Igyekszem elfelejteni a kínzó részeket és próbálok a fényre emlékezni, ami visszarángatta Pipert a valóságba.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

Drága Nyakigláb Apó!

Találd ki mit csináltam ma egész délelőtt! Na, kitalálod? Nem mi, hát akkor szabad a gazda. Neked címzett leveleket olvasgattam. Sose találtad volna ki, ugye? Nem tudom, miért teszek fel neked kérdéseket, sosem válaszolsz rájuk, és Judy-nak se válaszoltál (Ő az a lány, aki a leveleket írta,de nem is tudom minek mondom ezt neked, hiszen ismered) Na, szóval mint, ahogy említettem a leveleket egy Judy nevű lány írja, akinek nem is ez az igazi neve, hanem a Jerusha, de ezt nem szereti. Nem csodálom, borzalmas. Ezt a nevet az otthonban adta neki az utálatos Mrs. Lippet. Ugyanis Jerusha/ Judy árva, sosem ismerte a szüleit. Egy nap egy titokzatos pártfogó, ez te vagy ugyebár, pártfogásában veszi. Ez az emberke, akinek , olyan hosszú végtagjai vannak, mint egy póknak, fizeti Judy tandíját, meg zsebpénzt add neki (nekem is adhatsz:)) Cserébe csak, annyit akar, hogy Judy minden hónapban írjon neki levelet, mert ezzel javul a fogalmazás készsége (nekem is több levelet kéne írnom), és az nagyon fontos, mert Judyból írót szeretne faragni  mindezt , név és válaszok nélkül. Arra kéri Judyt, hogy szólítsa csak nyugodtan Mr. Smith-nek, de végül magassága, és hosszú karjai miatt a titokzatos pártfogóból Nyakigláb apó lesz. Emlékszel már, Apóka?

Nagyon-nagyon megkedveltem Judyt, szeretem a stílusát, a becsületességét, cserfes száját. Irigylem, mert annyi sok könyvet olvas olyanokat, amiket én is nagyon szeretnék, és el is fogok, és majd mikor elolvastam őket, újra neki veselkedek a leveleknek, és össze hasonlítom Judy és az én véleményemet, majd megírom, hogy mire jutottam, azért is irigylem, mert ismer téged, Apó, de nagyon nem volt szép tőled, hogy olyan sokáig játszottál vele, ő azonnal megbocsátott, én nem biztos, hogy ilyen hamar megtudnék. De igazából meg is esett a szívem rajta, szegénynek csak te vagy, én meg milyen gyakran panaszkodok neked csak, azért mert a tesóm megint kérdezés nélkül bement a szobámba, Judy bezzeg mindent megadott volna azért, hogy kistestvére legyen. És Judy is irigykedhet, az én fenomenális sorok között olvasó tehetségemre, mivel én már a levelek felénél, sejtettem, hogy ki vagy, és mikor kiderült, hogy igazam van, öröm táncot jártam a szobámban. Jó kis detektív lenne belőlem. Mit szólsz hozzá, Drága Apó? Szeretnéd, ha detektív lennék. Mennyire izgalmas életem lehetne már, lehetnél az én Dr. Watsonom, na mit szólsz?Mikor végeztem a levelekkel, össze szorult a szívem, hogy búcsút kell mondanom neked és Judy-nak. Nagyon élveztem az olvasást folyton azon vettem észre magam, hogy mosolygok,  mosolyognom kellett a leveleken, annyira aranyos, és közvetlen volt Judy, és a leveleket díszítő rajzokon ,nagyon tetszettek, bohókások voltak, mégis szívhez szólóak, bár az biztos, hogy Judy jobban teszi, ha az írásnál marad. Most mondhatod, hogy én beszélek, aki szinte az egész osztályban a legrosszabb rajzból. És jogosan mondod mindezt, ugyanis én nem tudnék, olyat rajzolni, mint amilyen rajzok a levelekben vannak. Mikor Anya szólt, hogy menjek le krumplit pucolni, nagyon mérges voltam, hogy ott kell hagynom, de ilyen gyorsan még sosem pucoltam krumplit, rekordot döntöttem, és már rohantam is vissza hozzátok. Most úgy érzem, hogy Judy-val a legközelebbi barátok vagyunk. Neked meg kedves Apó azzal a vallomással tartozom, hogy beléd zúgtam, bezony. Szerinted ez normális, hogy minden könyvben van nekem egy legjobb barátom, és a legtöbb könyvben még szerelmesem is. Válaszolj kérlek, ha kell a titkároddal, de nekem erre tudnom kell a választ  és, ha már erre válaszolsz, a többi kérdésemre is válaszolhatsz. Jaj Apókém nem tudok tőled elszakadni, nem akarom a leveleket visszaadni, de képzeld el, hogy aki a leveleket könyvbe foglalta az utolsó oldalakon hagyott egy-egy ajánlót, az ajánló Sally( tudod ő volt Judy lakótársa a kollégiumban), leveleiről szólnak. Ki is akartam venni a könyvtárból, de lejárt  tagságom, és haza kellett hoznom azt a kis adatocskákat tartalmazó lapot alá íratni a szüleimmel, de holnap iskolából haza fele, beugrom a könyvtárba és kihozom, remélem fogok majd rólatok hallani.

Örökké a tied

Norin

ui.: Nagyon tetszett az, mikor Judy franciául írt neked, lehet, hogy én is fogok majd neked németül, meg angolul is írni. Mit szólnál egy angol, német, magyar egyvelegnek?

Mi, szemüvegesek

FIGYELEM! FIGYELEM!

Ezt a bejegyzést  az olvashatja el, akinek szemüvege van!
Vagy ha neki nincs, legalább az Apukájának vagy az Anyukájának vagy a Nagymamájának vagy a Nagybácsikájának.
De ha azoknak sincs, akkor legalább az öccsének  vagy a legjobb barátjának,
De legfőképpen az olvassa el, aki csúfolódni szokott azokon, akiknek van szemüvegük,
Olvassátok el, és megtudjátok, hogy aki csúfolódik nagyon hamar koppan.Kitudja az egyik percben még Huhu-nak nevezed az osztálytársad, utána meg csak azt veszed észre, hogy már te is a pápaszemesek táborát gyarapítod, na ilyenkor mit teszel?

"Fűzöld Kitti merre vagy? Gyere már elő, nincsen kedvem bújócskázni. Hahó!!" ÁÁÁ megőrjít ez a csaj. Fogalmam sincs, hol lehet az én képzeletbeli testvérkém. Jellemző rá, hogy mindig akkor incselkedik velem, mikor alig várom, hogy a legújabb olvasmány élményemet megosszam vele, de nem fog ki rajtam, hiszen én találtam ki, ha erősen rágondolok, biztosan előkerül. „Gondol, gondol”- mondom ki hangosan, ahogy Micimackó szokta, és jó kis oktondi medvebocs tanítványként természetesen nem marad el a kobakütögetés sem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a hátam mögött valaki próbálja visszatartani a kitörni készülő kacaját. Megfordulok, és Fűzöld Kittivel találom szembe magam akinek, mint mindig, most is fülig ér a szája, és mikor meglátja sértődött arckifejezésemet röhögő görcsben tör ki, jókedvébe pedig ide-oda gurul az ágyamon, ezt elnézve én sem tudom megállni, hogy ne nevessek vele. Mikor már mindkettőnk oldala fáj a kacagástól, fáradva borulunk az ágyamra, és elmerengve nézzük a falamon békésen alvó Pumuklit. „Na, essünk túl rajta”-nyögi Kitti. „Ma melyik könyvről fogsz nekem ódákat zengeni?” „Nem szoktam ódákat zengeni a könyvekről. Csak elmondom róluk a véleményemet, na jó, meg próbálom őket rád tukmálni, olyan buta vagy, hogy nem olvasol, nem tudod, mit hagysz ki, ha olvasnál, rengeteg kalandban lenne részed, és olyan helyekre is eljuthatnál, ahova egyébként soha. Az meg a másik, hogy nincsen jogod ilyen lekicsinylő megjegyzéseket tenni a könyvimádatomra ugyanis, azért találtalak ki, hogy meg tudjam az olvasási élményeimet valakivel beszélni.” Háborodok fel, de ez Kittit nem nagyon hatja meg, csak ennyit mond: „Nekem aztán nyolc, csak adj egy kis időt, amíg bevakolom ide magam!”Aztán fogja, magát maga köré gyűjti a plüsseim, és párnámmal felpolcozza a fejét. „Most már, hogy kényelembe helyezted magad kezdhetem.”Szólok neki gúnyosan. „Essünk már neki”mondja. „Na, jó szóval, mint tudod nem rég kivettem a könyvtárból Fehér Klára Mi, szemüvegesek című könyvet. Alig vártam, hogy hozzá kezdhessek, mert a Bezzeg az én időmben az egyik kedvenc könyvem lett, és valósággal beleszerettem az írónő stílusában, és PuPillánál is jókat olvastam róla. Így hát, nagy izgalommal vetettem bele a történetben, nagyon vékony kis könyv. Egy nap alatt végeztem vele, és azon a napon jót szórakoztam a történetben. Egy Évi nevű kislány a főszereplő, akinek a legjobb barátnője elköltözött a szüleivel és, az osztályába egy új lány jön Zsuzsi, akinek nagyon csinos szemüvege van, Évinek semmi baja nem lenne, de az osztály urai, azok a híres neves Hajagosok fenyegetéssel ráveszik, hogy csúfolja ki a szemüvege miatt, és mivel Évi fél tőlük, amit teljesen megértek, minden kívánságukat teljesíti. Szerintem, ha azt mondják neki, hogy ugorjon a kútba, még azt is megcsinálta volna.” „Nagyon nem szimpatikusak nekem ezek a Hajagosok”- szól közbe Kitti „Nekem se voltak a kedvenceim elhiheted, de minden könyvbe kell egy gonosz, így lesz meg a bonyodalom. Ráadásul Évi is nagyon megbánta, hogy kicsúfolta Zsuzsit, ugyanis még aznap kiderült, hogy Évinek is szemüvegre van szüksége, és itt kezdődik a kalamajka. Most vajon mit csinál Évi, hogy ne csúfolják ki miatta a suliban?””Ez költői kérdés volt, ugye?” Teszi fel a kérdést Fűzöld hugicám. Sóhajtok egy nagyot, aztán ezt felelem:” Igen, de ha kíváncsi vagy, hogy mi lesz a válasz tessék itt a könyv, még nem kell visszavinni a könyvtárba, olvasd el!” „Kösz nem” „Pedig biztosan tetszene. Képzeld! Még hozzád hasonló kitalált barátok is vannak benne: Világoskék Testvért, Világoskék Jenő, a bohóc, és Világoskék Oroszlán, szerintem nagyon jó barátok lennétek, nézd, csak megmutatom őket.” Fogom meg a könyvet, és dugom az orr alá, az egyik illusztrációt, amin mindenki ott van. És elkezdem magyarázni, hogy ki-ki. „Látod ezt a kislányt, aki az iskolatáskát tartja a kezében ő Évi, és az a másik lány, aki mellette áll Világoskék testvér, nagyon hasonlítanak egymásra, mert hiszen édestestvérek úgy, mint mi, Évi találta ki, mert nagyon szeretet volna egy hugicát. A jobb sarokban, azaz ügyes kis bohóc, aki fél kézen áll: Jenő, és a bal sarokban, aki a téglákon ül a „bátor” oroszlán: Brúnó” „És ez a néni ki, aki a téglákon táncol” –kérdi Kitti „Hmmm, már nem emlékszem, olvasd el!”- felelem ravaszul. És látom, hogy kezdi érdekelni a dolog. „Tetszenek ezek a képek.”- mondja, miközben a könyvet lapozgatja, és elmélyülten keresi a rajzokat. „Igen, nagyon aranyosak. Marton Magda rajzolta őket. Biztos nem akarod elolvasni? Pedig nagyon könnyed, aranyos történet, remek kikapcsolódás. Főleg most, ilyen esős időben, mikor semmit nem tudunk kint csinálni. Én személy szerit imádom Fehér Klára stílusát, a Bezzeg az én időmben- nél egész végig úgy éreztem, mintha ólam szólna a történet, itt meg olyan érzésem volt, hogy ez a nő aztán tudja, mire van szükségem, hogy kiszabaduljak a szürke mindennapjaimból. Bár bevallom kicsit a közepére zavart, hogy ilyen sokat nyavalyog, ez lehet, azért van, mert én sose bántam, hogy szemüveges vagyok, sőt szerintem igazán trendi. De ez az idegesítő érzés, amilyen gyorsan jött az egyik lappal, olyan gyorsan ment el a másikkal. Meg van rá az esély, hogy még újra is olvasom. A molyon mikor olvastam az értékeléseket mindenki, azt írta, hogy ez a könyv kötelező a szemüvegeseknek, hát szerintem meg nekünk, szemüvegeseknek ez csak ajánlott viszont azoknak, akik csúfolnak minket a szemüvegünk miatt kötelezővé tenném, hogy rájöjjenek a csúfolódás csúnya dolog, és gyakran visszaüt. VÉGE”- zárom le a szóáradatom, és Kitti már ugrik is, és szalad a macskához kergetőzni. Csak le ne verjenek valamit. Megyek le is állítom őket, lehetne már napsütés.

KÉSŐ ESTE

Papírzörgésre ébredek fel. Kinyitom a szemem és látom, hogy a sarokban Fűzöld húgocskám a kis rózsaszín könyvre csíptethetős olvasólámpámmal elmélyülten olvasgatja: Fehér Klára Mi, szemüvegesek c. könyvét. Észre se veszi, hogy felkeltem, és mosolyogva figyelem, fekszek is vissza, hogy meg ne zavarjam.

Jampihercegnő

Nem sokkal később miután elolvastam a Bezzeg az én időmben-t, Anya mondta, hogy törölgessek le a könyvespolcomon. Ez nálam általában fél napot vesz igénybe, pedig csak egy közepes méretű polcom van, csakhogy mikor elkezdem lepakolni a könyveket, nem tudom megállni, hogy beléjük ne olvasgassak. Most leginkább a hátul megbúvó pöttyös és csíkos könyvekre koncentráltam, hiszen Fehér Klára pettyes könyvecskéje nagyon megtetszett, és a molyon is sok jót hallottam róluk. Szegények ott hátul, olyan magányosan, és elhagyatottan néztek ki, csakúgy sóvárogtak kezem érintése után. Nem haboztam hát, azonnal elkezdtem kutatni közöttük. Jobbnál-jobb témákkal és címekkel találkoztam, de mind közül a legjobban egy sárga-fehér pöttyös könyv keltette fel az érdeklődésemet, ami a Szöszi címet viselte. Tudtam, hogy ezt a könyvet nekem találták: a címe, a fogása, az illata mind azt súgta, hogy olvass el, nem fogsz csalódni. Nem teketóriáztam tovább, fogtam magam és bele vetettem magam Gergely Márta könyvébe.

A történet elején Szöszi 14 éves kamasz lány, aki azért küzd, hogy ne bukjon meg,  végre ott hagyhassa azt a fránya iskolát, és fodrásznak álljon.

Ahhoz, hogy Szöszit meg szeressem meg kellett ismernem, hiszen ő nem egy bájos, mindig mosolygós, szorgalmas csajszi, hanem kicsit butuska, makacs, és önfejű, de mégis a legbecsületesebb irodalmi főhős, akit ismerek. Bár az elején nem találtam szimpatikusnak, a nagymamával egyetemben. A végére mikorra, megismertem az igazi Szöszit, nagyon megszerettem ezt a jampihercegnőt. És mikor az utolsó oldallal is végzetem, akkor vettem csak észre, hogy sírok. Az örömtől vagy a szomorúságtól?Magam sem tudtam, és most sem tudom, de abban biztos voltam,hogy most nem akarok megválni Varga Szöszitől. Elhatároztam, hogy nézelődök, még a polcon hátha találok még valamit Gergely Mártától. Láss csodát, találtam. Úgy látszik mama is szerette a lányregényeket, mert szerencsére rengeteg pettyes, és csíkos könyvünk van. Ilyenkor hiányzik a legjobban, mennyit tudtunk volna beszélgetni mi a könyvekről, annyira kíváncsi vagyok rá, hogy mi volt például az ő véleménye Szösziről, de sajnos sosem fogom már megtudni, de szerintem szerethette, mert egy újabb Gergely kötetet találtam, aminek a fülszövege alapján szintén Szöszi a főszereplője, és az Iskolatársak címet viseli. Már repültem is fel molyra, hogy megnézem, miket írnak róla sorstársaim. És akkor láttam, hogy ez egy trilógia, és naná, hogy amit találtam az-az utolsó része. Gondoltam, ha az első és az utolsó meg van, akkor a második is itt bujkálhat valahol. Felforgattam a polcomat, benéztem minden sarokba, az összes dobozból kipakoltam a könyveket (még nem jutottunk el odáig, hogy legyen egy nagy könyvespolcunk, ahol elférnek a könyvek, ezért még öt év után is dobozokban tároljuk szegénykéket), de sehol nem találtam a Házasságból elégségesre hallgató kötetet. Nagyon el voltam keseredve, de annyira szöszi hangulatom volt, hogy alig  bírtam nem belekukkantani az Iskolatársakba, először csak a képeket akartam megnézni, de aztán a képekhez szöveg is társult, szóval nagyjából tudtam, hogy miről szól a második rész, de ez nem vette el a kedvemet tőle, sőt még jobban felcsigázott, de a könyvtárban se volt bent, és mikor megkérdeztem a Móra könyvkiadót a könyvhéten, hogy nem akarják-e kiadni újra,  azt mondták, hogy nem tudják, mert nem adják el a kéziratot, vagy valami ilyesmi, de a néni ,akitől megkérdeztem ,is nagyon sajnálta, mert elmondása szerint, ez volt az egyik kedvenc könyve gyerekkorában. Naná, hogy még kíváncsibb lettem, így írtam a molyon egy karcot, hogy jó lenne, ha a kedves kézirat tulajdonos odaadná a kéziratot az egyik kiadónak. Nem nagyon vártam választ erre a karcra, de mikor legközelebb felnéztem láttam, hogy bozs felajánlotta, hogy kölcsönadja. Akkor annyira megörültem, hogy kétszer körbe szaladtam a házat, és azonnal elfogadtam bozs ajánlatát. Kisebb bakival (nem adtam meg a nevemet, csak a címemet, így szegény nem tudta azonnal postázni. Ez az én formám) meg is érkezett, és azonnal belevetettem magam.

A történet 3 évvel később játszódik, mint előzménye. Szöszi már elismert fodrász segéd, aki imádja a munkáját, Körmendi Árpád pedig, Szöszi udvarlója, éppen külföldre készül, hogy véghezvigye álmait. Ámde egy napon Árpád, és az édesapja összevesznek, és a mi Szöszink hirtelen azon veszi észre magát, hogy az oltár előtt áll, talpig fehérben, perceken belül már Körmendinének fogják hívni, és ezzel a makacs mackóval kell hátra lévő életét leélni. Házasságuk első heteibe kaptam bebocsátást, ahol volt szerelem, csalódás, rengeteg veszekedés, (hiszen mind a ketten rendkívül önfejűek) megbocsátás, könnyek, tánc, csalódás, és persze az elmaradhatatlan jampiság.

Ezt a könyvet nem voltam képes letenni, folyton olvasni akartam, olvastam a buszon, a kádban, az autóban, a pad alatt, sőt még az utcán is, és ha valami oknál fogva le kellett tenni, folyton a Körmendi ház tájékán kalandozott a gondolatom. Ez egy remekül megírt regény, az elején nem lehetet letörölni a mosolyt az arcomról. Nagyon aranyos volt, ahogy Árpád, és Szöszi veszekedtek, majd kibékültek, majd megint veszekedtek majd megint kibékültek. A veszekedéseik folyton a nagyszüleimre emlékeztetnek, ők szoktak mindig mindenen összekapni, de aztán két perc múlva úgyis kibékülnek, hogy aztán valami máson összevesszenek. A könyv vége felé viszont, mikor kezdett komollyá válni a dolog, együtt izgultam Szöszivel, hogy boldog házassága legyen. Míg az első részben csak megszerettem, és barátnőmnek neveztem Szösszentyűt, addig itt Szöszivé váltam, és a regény végére én is megváltoztam nem csak Szöszi. Körmendi Árpád nagyon jó munkát végzet nem csak nejét, még engem is sikerült megnevelni, teljesen más lett az értékrendem, és én is beleszerettem Árpádba. Már álmodtam is vele, együtt mentünk a Balatonra, és fürödtünk jó sokat.
Ennek a könyvnek minden szavát imádtam, és egyértelműen az egyik kedvenc könyvem lett. Lassan küldöm vissza bozsnak, de nem teszek le róla, hogy egyszer megszerezzem, nekem kell!!!!

Miután elolvastam már nyúltam is az Iskolatársakért. Én ezt a könyvet csak egy lehetőségnek tartom, hogy így is alakulhat a Körmendi házaspár sorsa.

Hogyha külön posztoltam volna, akkor ezt a címet adtam volna neki: A jampihercegnő kerítőnek áll. Két és fél évvel az esküvő után futottam ismét össze a Körmendi háztartással, immár happy az élet, saját házuk van, ahol a nagymamáékkal, és Árpád szüleivel laknak együtt, itt van Szöszi húga, aki pöttyös könyvet olvas:), és megszületett ifjabb Körmendi Árpád is. Szöszi boldog, de valami beárnyékolja ezt a meghittséget, méghozzá újra bekopog az ajtóján az a fránya iskola. A kedves, általam is imádott férje úgy gondolja, hogy Szöszi ráér esti iskolába járni. Így hát, mivel a mi kis exjampihercegnőnket, már nagyon betörte ez a mackó, fogja magát és beiratkozik. Ahol egy falusi leendő tanár nénivel azonnal összebarátkozik. Ő Török Ilonka, aki a jó kislány szerepet kapta meg a regényben, és akiért az osztály Casanovája oda van. Árpád összebarátkozik Ádám Ferivel (ő a Casanova, aki egyébként nagyon jó fej), és támogatja, hogy udvaroljon a mi szűzies Ilonkánknak, Szöszi viszont nagyon ellene van, nem is tudom, hogy miért, nem nagyon voltak értelmesek az érvei, max annyi, hogy nem kedvelte Ferit, amit nem értek, ő a legviccesebb az egész trilógiában, ha nem lennék fülig szerelmes Árpádba lehet, hogy megpróbálnám vele;-). És mivel a Körmendi házaspár nincsen egy hullámhosszon, jöhetnek a veszekedések, ráadásul felbukkannak újra Szöszi szülei is.

Nekem ez már kevésbé tetszett, a nyomába sem ér a többi Szöszinek. Megváltozott a hangulata, és a szereplők is, Ilonkát meg nem kedveltem meg, csak Ádám Ferit, de őt nagyon. Ez a nyugalmazott jampihercegnő sem tetszik, Árpád túlságosan megnevelte hősnőnket, hiányzott nagyon a jampiság. De azért nem volt ez rossz, csak nem volt igazán szöszis, így is repültek az oldalak, és élveztem is az olvasást, bár nem érzem annyira maradandónak, mint a Házasságból elégségest, arra szerintem még ötven évesen is fogok emlékezni, annyira belém ivódott a történet. Itt már azért voltak olyan részek, amik nem kötötték le a figyelmemet, például az iskola:P Árpád meg egyre jobban hasonlít apukámra: mindketten kolbászt reggeliznek:S:P

A három kötet közül a Házasságból elégséges tetszett a legjobban, amiből egyébként film is készült Törőcsik Mari, és Bodrogi Gyula főszereplésével, tervben van, hogy megnézzem:) A képzeletbeli Szöszi dobogón az első rész áll, és a harmadik kötetet kapta meg az Iskolatársak. A köteteket Szőnyi Gyula illusztrált. A rajzok nem nagyon tetszettek, bár tény, hogy a férfiak igazán jóképűek, de akkor sem tetszettek.

Sokféle kérdés, érzelem bolyong bennem a trilógia kapcsán, amiket nem igazán tudok megmagyarázni, de abban biztos vagyok, hogy Varga Szösziből nem megy mindenhol tizenkettő egy tucatban!

ui.: Szeretném megköszönni bozsnak, hogy elküldte nekem a könyvet, hamarosan küldöm vissza:)

i2.: Nagyon megszerettem Gergely Márta stílusát, és már alig várom, hogy a többi könyvét is elolvassam.

Egy nem tűrhető könyv

Blogbejegyzés

melyben kiderül, hogy tetszett Norinnak a Tündérboszorkány és, hogy sikerül-e Dórinak leküzdenie a könyvtáros nénitől való félelmét.

Norin éppen a könyvtárból baktatott hazafele egy rakás könyvvel, mikor megszólalt a telefonja.”Hali”-szólt bele.”Szia, figyelj csak! Nincs meg neked véletlenül az Odüsszeia? Ez a kötelező, és kiderült, hogy a miénket Anya odaadta a tesójnak, akik közben Hawaiira disszidáltak. Most, hogy olvassam el, Te vagy az utolsó esélyem.”-hadarta el egy szuszra bánatát Dóri. Várjunk csak, hiszen te Kedves Olvasó nem is tudod ki az a Dóri, ő nem más, mint Norin egyik legjobb barátnője. De lehet, hogy te még csak most először keveredtél erre a blogra, és azt se tudod mi fán terem a Norin ő kérlek szépen ennek az oldanak a gazdája, aki most E/3-ban beszél magáról, mert azt úgy szereti. Dilis a csaj, de a könyveket szereti, ezért rossz ember nem lehet. Na, de ennyi elég is belőlük, térjünk vissza a beszélgetésükhöz.”Bocsi, de nincs meg. Én is könyvtárból olvastam, ha egy félórával hamarabb szóltál volna, ki tudtam volna venni, pont a könyvtárból jövök hazafele”-felelte Norin.” A fenébe, akkor most, hogy szerezzem meg?” „Talán bemehetnél te magad a könyvtárba, és kivehetnéd személyesen, Használd már azt a kölcsönző kártyát, hát minek csináltattuk meg a múltkor, ha nem használod?” „Megvesztél? Az a banya ott bent kicsinál engem. Nem várhatod el, hogy egyedül bemenjek oda!”- fakadt ki Dóri, „Miért nem? A múltkor is túlélted, most is ki fogod bírni, és én is mindig egyedül megyek oda, még is egyben vagyok.””Az más te egy mutáns vagy. De komolyan miért nem tud az a boszorkány kedves, és mosolygós lenni, mint minden normális könyvtáros néni?” Talán, mert nem járnak a gyerekek könyvtárba. Nem olvastad még a Tünd…” . és akkor Norin már tudta, mit kell tennie.”Egy óra múlva legyél nálunk. Már tudom a megoldást. Szia, puszi. Siess!!” - mondta, és azzal le is csapta a telefont, majd sietősre vette a figurát.

Egy órával később mindketten Norin szobájába ültek, és csokit majszoltak. Lassan kivégeznek egy jó nagy tábla Bocit, addig is Drága Olvasóm helyezd magad kényelembe, mert Norin rögtönzött könyvbemutatót fog tartani, és ő nem pont a pontosságáról híres. Ja, hogy te még nem is tudod, melyik könyvről van szó, azt hiszem, ezt elárulhatom neked. Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című regényéről fogunk ma hallani, de át is adom a szót Norinnak, mert már befejeztél a nassolást, és türelmetlenül várja, hogy elkezdhesse a beszámolót.
„Ez a könyv, amit most a kezemben tartok a megoldás a problémádra, és egyben egy titok kulcsa, amit nem félek, a kezedbe adni tudom, hogy te megbecsülöd majd.””Köszi a bizalmat!””Szívesen. Na, már most. A történet főszereplője Jóhegyi Laci. Egy kisfiú, aki a Békés Pál Utcai Általános Iskolába jár. Látom, most azt gondolod, hogy ebben semmi különleges nincsen, de Laci nem egy átlagos kisfiú, nem bizony, ő ugyanis sok gyerkőccel ellentétben szeret olvasni, és maga az iskola se egy szokványos suli. A Békés Pál falai mögött titok, és mágia lakozik, különösen a könyvtárban, ahol nem más, mint maga Morcz Aranka a könyvtáros néni, aki még a Bogi néniknél is sokkal undokabb, és csúnyább. Látom felcsigáztam az érdeklődésedet, ennyi elég is lesz a tartalomból””Még azt mond meg, hogy mi a bonyodalom, bonyodalom nélkül nem jó egy könyv!”- kérte Dóri ”Na jó, nem más, mint az, hogy a gyerekek nem járnak könyvtárba.”Megnézhetem?” –kérdezte Dóri.”Persze”- mondta Norin és átadta a könyvet barátnőjének. Dóri azonnal fel is lapozta.”Jé, ebben képek is vannak „-mondta.”Igen, ráadásul nagyon aranyosak, pont illenek a könyv hangulatához: bohókásak, aranyosak, de egyben nagyon szépek. Szerintem nagyon igényes a kiadás, még az illata is nagyon jó. Órákig tudnám szagolni.”De dinka vagy”- csipkelődött Dóri.” Nem hiszed el? Szagold csak meg, ugye milyen kellemes szinte lehet érezni a könyvlelkét. Na?””Tényleg nem büdös, de nem fogok most a könyvszagáról vitatkozni veled.”- jelentette ki mosolyogva Dóri. „Hé, ez dedikálva is van.”- kapja fel a fejét Dóri, mikor az első lapra kukkant.”Ahha, a könyvfesztiválon tudtam találkozni az írónővel. Vagyis, hát igazából ott ismertem meg. A könyvmolyképző standjánál dedikálta a könyveit. Mikor odaértem már javában mesélte Tesómnak a Tündérboszorkány történetét. Viki nagyon aranyos nő. Kedves, közlékeny, ahogy Kittinek ajánlotta majd dedikálta is a könyvet, látszott, hogy imádj a gyerekeket, az írásba és a könyvekbe pedig egyszerűen szerelmes, és ez látszik a Tündérboszorkányban is. Tudod, hogy a vesszőparipám, hogy egy könyvnek legyen személyisége, nem szeretem, ha egy könyv sablonos, és nem érződik benne maga az író. Itt nem így volt Viki a könyv minden szavában ott volt. Nem gondoltam volna, hogy a közvetlenségét ennyire át tudja adni a könyvben, de sikerült neki. Mikor olvastam úgy éreztem én vagyok a középpontban, hogy csak nekem íródott a regény. Ilyet legutóbb Fehér Kláránál tapasztaltam, ezért szeretem őt, és most már ezért szeretem Bosnyák Viktóriát is.”Ez mind szép és jó, de ez egy gyerekeknek szóló könyv. Nem gondolod, hogy 16 éves vénszatyor fejjel nem fogom élvezni?””Cseppet sem. Én is 16 éves vénszatyor fejjel olvastam el, és nagyon-nagyon élveztem, rengeteget mosolyogtam. Az a jó benne, hogy nem tartja hülyének a gyerekeket. Nyugodt szívvel beszél nekik a Pál utcai fiúkról, Petőfiről, sőt még Gutenbergről is. Ráadásul vannak, olyan poénok benne, amiket a 12 éves húgom nem biztos, hogy értett, de én szakadtam a röhögéstől. Azt, hogy rendkívüli könyv Kittin tudtam lemérni, miután egy hét után elolvasta (már ez rekordnak számít nála), fejvesztve rohant, hogy megvegye a második részt, ráadásul még Anyáékkal vetetett egy másik Bosnyák Viki könyvet, amely a földrajzi nevek helyesírását segíti játékosan, az majd nekem is jó lesz. Én is vettem tőle még egy könyvet, ami a rokon értelmű szavakról szól. Úgy vettem észre az írónő szeret a szavakkal játszani, és a rokon értelmű szavakkal aztán lehet játszani. Alig várom, hogy elkezdhessem őket olvasni, és alig várom, hogy megjelenjen az új könyve, ami na most kapaszkodj meg, már nekünk vénszatyroknak íródik, ezen az oldalon meg is nézheted”-mondta és felírta a Lovessence blogjának a címét egy kis cetlire, majd betette a könyvbe, és azt oda adta barátnőjének.”Tűrhetőnek tűnik.”- jegyezte meg Dóri.”Még, hogy tűrhető. Ez a könyv nagyon messze van a tűrhetőtől-háborodott fel Norin.”Ezt, hogy érted?” ”Olvasd el és megtudod.”- kacsintott rá cinkosan Norin.”Na de, most már tünés, mert megeszed itt nekem az összes csokimat, és még össze kell pakolnom holnapra. Hidd el, ha elolvasod a könyvét, többé nem fogsz félni Bogi nénitől. Na, szia”- mondta és azzal ki is tessékelte barátnőjét az ajtón.

***

Másnap Dóri teljesen egyedül ment el a könyvtárba, ahonnan az Odüsszeia -val és 5 Pál utcai fiúkkal , és egy titokkal a zsebében indult haza. Hogy minek neki annyi Nemecsek, és mi a titok? Igérem megtudod ha elolvasod Bosnyák Viktória Tündérboszorkányát.

A bejegyzést ajánlanám a böszörményi mindig mosolygós könyvtáros néninek, és a Napocskának. Utóbbitól kérni is szeretném, hogy dugja elő a nóziját!

Elátkozott Ella

Két évvel ezelőtt láttam az Elátkozott Ella című filmet. Nagyon megszerettem, ha 10-szer nem akkor egyszer se láttam. Tetszett a történet, a dalok, és oda-vissza voltam Hugh Dancytől:). Nem rég a Dunat tv-n leadták, és akkor eszembe jutott, hogy ez is csak egy adaptáció és, hogy a molyon is sokan dicsérik a könyvet. Már repültem is fel a világhálóra, hogy megnézzem bent van-e a könyvtárban. Mikor láttam, hogy kölcsönözhető, már tudtam, hogy a holnapi nagy könyvhadjáraton elzsákmányolom. Így is lett. Másnap már el is kezdtem olvasni, de nagyon meglepődtem, nem erre számítottam de, hogy megértsd miért ér meglepetés, röviden fel kell vázolnom a történetet.
Egyszer volt, hol nem volt Kyrria falain kívül, az orgok csatározásain túl, ott ahol az egyszarvú… túr. Született egy kislány kinek neve Ella. Ám, de baljós szárnyak csattognak körülötte, aki nem más, mint Lucinda, a bohókás, ajándékairól méltán hírhedt tündér. Aki a mi újszülött Ellánkat abban a megtiszteltetésben részesíti, hogy megajándékozza, és ez az ajándék nem más, mint az engedelmesség. Ellát elátkozták. Innentől bárki, bármit mondd, neki azt teljesítenie kell. Édesanyja halála utána, és a mostohája érkezésekor elhatározza, hogy felkeresi Lucindát, és megkéri, hogy oldja fel az átkot. De ez nem megy, olyan könnyen. Ella útját, húsevő orgok, házasulandó óriások, aljas mostohák, és sármos hercegek keresztezik.
Röviden ennyi. Az alap sztori a filmben is ugyanez, de minden másban különbözik. Meghagyták az alapot, kiragadtak belőle néhány motívumot., és írtak egy tökéletes hollywoodi tündérmesét, aminek szinte semmi köze az eredeti könyvhöz. Ezért is lepődtem meg, mert a könyv teljesen új volt nekem. Tele fordulatokkal, varázslattal, gonoszsággal, szerelemmel. (Hugh Dancy elbújhat Char herceg mögött.)
A helyett a 21. századi mesés elemekkel átszőtt vígjáték helyett, megkaptam A TÜNDÉRMESÉT. Zseniálisan szőtt, remek stílusú, könnyed, ábrándos mese. Bálokkal, ruhákkal (nekem kellenek azok a ruhák!) Lovagokkal, gonoszokkal, akik végül elnyelik méltó büntetésüket, egyedül a sárkányok hiányoztak, de mindent nem lehet, ugye.
A legjobban az tetszett, ahogyan az író Ella történetét megfűszerezte Hamupipőkét. Eddig nem szerettem Miss Üvegcipellőt, de Ella rá termetségével, és vagányságával a kedvenc mesém lett.
Egy valamit hiányoltam a könyvből Slanelt az elfet, aki ugyan meg jelenik a könyvben, de csak kisszerepe van. Őt jól eltalálták a filmben. De Slanelt kárpótolta Ella, aki folyton mosolyt csal az arcomra. Gail Carson Levin egy igazi csajos, talpraesett, szeretni való csajszit alkotott, aki mögött Csipkerózsika, Hófehérke és társaik elbújhatnak.
A filmet is, és a könyvet is szeretem. De, ha választanom kell a mozgólépcsők, és az üvegcipelők között, akkor az utóbbira szavazok.

ui.: A könyv nem csak szórakoztat, hanem hasznos is. Végre megtudtam miért ilyen pici a lábam:)

u2.: A könyvből hiányzott 7 oldal, ezeket még pótolni fogom.

Születésnap

Nem szeretem Illés Borit. Nem szeretem, mert olyan, mint én. Olyan,, mintha elém állítottak volna egy tükröt, amiben megismerem ki is vagyok én igazából. Hogy milyenek vagyunk? Gyerekek! Gyerekek, akik csak saját magukkal törődnek, akik önzők, lusták, akiket az anyukájuk kiszolgál, de akik még soha egy fűszálat se tettek keresztbe az anyukájukért. Gyerekek vagyunk, akik azt hiszik magukról, hogy már felnőttek.
Utálom Illés Borit, mert ő már felnőtt, mert ő megtanulta mi a felelősség. Utálom, mert lelkiismeret furdalásom lesz tőle. És utálom, mert tudom, igaza van.
De én igazán szeretem Illés Borit, mert ő aztán tud szeretni. És, mert őt egyszerűen nem lehet nem szeretni.
És én IMÁDOM a Születésnapot, mert bár még mindig gyerek vagyok, de Szabó Magda segítségével már egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy felnőjek.

A dajkatündér titokzatos könyve

„Itt kell valahol lennie. Láttam, hogy ide dugta. Hát, ezt nagyon jól elrejtette. Sose találom meg ebben a kavalkádban. Harry Potter, Tündérboszorkány, Fiúk kizárva, egyik sem az, W.I.T.C.H, Fairy Oak, Varázsba… Fairy Oak. Ez az, ezt kerestem” Azzal leemelem a könyvet a polcról. Csak, amilyen mázlim van, naná, hogy leghátul van elrejtve, és amilyen ügyetlen vagyok, naná, hogy olyan dominódöntést rendezek a könyvekkel, amitől még Mr. Dominót is elfutná a sárga irigység” A francba”- szisszenek fel, majd lopva a hátam mögé pillantok, hogy szembe nézzek dühös dajkatündéremmel. De úgy látszik Kitti, és Bogi ma rendesen kifárasztották, mert csakúgy húzza a lóbőrt. Lábujjhegyen kilopakodok a szobából, még a küszöbről visszanézek, de a jó öreg Feli, rendesen ki van ütve. Elmosolyodok, óvatosan behajtom magam mögött az ajtót, és rohanok a szobámba, bevackolom magam a takaró alá, felpárnázom a fejem, felkapcsolom az olvasólámpámat, és kezembe veszem Feli titokzatos könyvét. Nem merem kinyitni, csak a fedelét bámulom. Ezt a gyönyörű, sötétbarna, régies hatású, kemény kötést. Órákig el tudnám nézni, de mikor meglátom az alcímet, nem bírom tovább muszáj megtudnom mi Az ikrek titka. Azzal a kíváncsiság legyőzte a félelmet, én meg fellapoztam a kötetet. Nem gondoltam volna, hogy nem fogom tudni letenni.
A történet két lányról szól, akik ikrek és nem mellesleg boszorkányoknak születtek Pervinkának, és Vaníliának hívják őket. Fairy Oakban élnek, ahol az emberek és a mesebeli lények tökéletes egyetértésben élnek már ősidők óta, ahol dajkatündérek vigyáznak az ifjú boszorkányokra, ahol a tér közepén egy pletykás Tölgy áll, és ahol, ha veszély leselkedik, az egerek a kék nyelvűket öltögetik mindenkire. Itt dolgozott az én Felim is, ő volt a Periwinkle ikrek dajkatündére.
A  Fairy Oak nem regény, nem mese, és még véletlenül sem verses kötet, hanem egy tündér naplója. És ez a tündér nem más, mint Feli. A napló abban az időben játszódik, amikor Fairy Oakot újra fenyegeti a Rettenetes 21, akinek egyszer már majdnem sikerült leigáznia, ezt a virágzó világot.
Oh, de szeretnék én elmenni Fairy Oakba, ott minden sokkal mágikusabb, szebb, boldogabb, és, ami a legfontosabb kalandosabb. Akarok egy egeret, aki a nyelvét nyújtogatja, Grisamék kertjében akarok fogócskázni, és szívesen pletykálgatnak pardon suvaalatoznék  a Tölggyel, és olyan, de olyan szívesen repülnék.
A könyv az első mondattól kezdve elbűvölt, olyan volt, mint egy folyó, amire ha ráfekszem csak sodor, és sodor, észre se veszem, és már magával ragadott. Na, ez is ilyen a betűk a víz, a fejezetek utolsó mondatai a hullámok, amik nem engednek el, és a rajzok a szigetek, ahol muszáj megpihenni. Teljesen beletemetkeztem a könyvben, már a közepén rég túlhaladtam, mikor felpillantottam az órára. „Jézusom, már hajnali három? Na, még egy fejezet aztán alszom. De szerintem mondanom se kell, hogy nem tudtam megállni, egészen a végégig, ami kész kínzás, így a levegőben hagyni egy történetet. Minden eddigi óvatosságomat sutba dobva felnyaláboltam a könyvet, és betrappoltam a nappaliba, ahol Feli még mindig az igazak álmát aludta.
Feli ébredj!! Hahó hasadra süt a nap!!!”
„Mi az? Ki az? Hol vagyok? Mennyi az idő? Miért nem alszol?”
„Jajj Feli. Most akkor visszajött a Rettenetes 21, vagy nem? És Vaníliát miért hívják Vaníliának? És mi volt Grisam és Pervinka között. Szerintem ők csak barátok, és Grisamnek is inkább Vanília tetszik. És Shirley! Ő nekem a végére nagyon gyanús lett.”
„Héhé, honnan tudsz te róluk?”
„Hááát a könyvedből. Ne haragudj rám. De a múltkor láttam, hogy olvasgatod, és nagyon kíváncsi voltam rá, muszáj volt nekem is elolvasnom. De nagyon hasznos volt, én eddig azt hitem, hogy hátul is van szemed, azért tudod mindig, hogy hol vagyok, de most már tudom, hogy a csápok miatt van. Na, elmondod a történet végét? Lécci!!!
„Hamar meg fogsz öregedni te lány. De nem bánom”- azzal oda repül a táskájához, és egy ugyanolyan könyvet, mint a másik csak ez krémszínű volt, és a Sötétség bűvöletében alcímet viselte. ÁÁ, de kínzó már a címe is, legszívesebben kitéptem volna Feli kezéből, és rohantam volna olvasni.
„Nem félbehagytam, hanem csak elfogyott a lap. Süli gyerek. Na, tessék ha, már az előzőt elolvastam itt a folytatás.”
„Köszi, köszi, köszi”- hálálkodok, és azzal szaladok is a szobámba, de Feli utánam szól.
„Norin? Hogy írok?”
„Szó szerint varázslatosan. Ki is lehetne adni. Végre lenne egy mese, ami nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is elbűvöli. Tehetnénk rá egy borítót, amin Vanília és Pervinka lenne. A könyv lehetne újrahasznosított papírból a Tölgy tiszteletére. Álnevet is használhatnál. Mit szólnál például az Elisabetta Gnonehoz kicsit olaszos, de jó hangzása.”
„Jól hangzik”- mondja nevetve
„Gondold meg. Jó éjszakát Felikém”- köszönök, és egy gyors puszit nyomok az arcára. És, ahogy a szobámhoz lopakodok tudom, hogy soha többet nem zárom be a lekvárosüvegbe.

Tintaszív

Történetünk 2 évvel ezelőtt kezdődött, egy Debrecen nevű kis falucska mozijában. Főhősünk egy ma már 16 éves gimnazista lány, aki él-hal a könyvekért, nem volt ez másként akkoriban sem, nem csoda hát, hogy tátott szájjal nézte a filmet, ami nem volt más, mint a Tintaszív, és ami nem szólt másról, mint a könyvek lelkéről, az olvasás szeretetéről, a fantáziáról, és rengeteg varázslatról. A film teljesen bűvkörébe vonta a lányt, és elhatározta, hogy amint lehetséges elolvassa a könyvet is.

Teltek-múltak az órák, napok, hetek, hónapok és évek, de Cornelia Funke Tintaszíve még mindig olvasatlanul feküdt a polcon. Hogy miért nem vette még kézbe? A választ még hősünk se tudta igazán. Talán a borítója riasztotta, amit nagyon borzalmasnak tartott (és tart még most is), vagy attól félt tán, hogy a film után már nem fog meglepetést okozni a történet, de az is meglehet, hogy egyszerűen csak lusta volt. A lényeg az, hogy két év és két lelkes barátnő unszolása és Tintaszív iránti szeretete kellett ahhoz, hogy végre lekerüljön ez a tintafekete kalandokkal teli könyv a polcról.

De hát miről is szól a Tintaszív? Egy kislányról, aki a mi hősnőnkhöz hasonlóan falja a könyveket, imádja a kalandos történeteket, az édesapja könyvgyógyász és szebbnél szebb borítókba öltözteti a régi elnyűtt köteteteket, a nagynénje pedig egy valóságos könyvtárban lakik. Nem csoda hát, hogy hősnőnk nagyon szívesen belebújna Meggie bőrébe. Arról nem is beszélve, hogy Meggie édesapjának Monak van egy különleges képessége azt, hiszen elárulhatom, hogy mi az, hiszen a fülszöveg sem titkolja. Mo képes a könyvekből kiolvasni a szereplőket.
Egy esős éjszaka történt minden, hirtelen betoppant az életükbe egy fura, sötét idegen egy szarvval rendelkező menyét társaságában, és fenekestől felforgatják Meggie és édesapja életét. És elkezdődik a történet, ami a Tintaszív lapjain kezdődik, és a Kaprikornusz, kinél gonoszabb nincsen, tanyáján végződik.

A lányt tejesen lenyűgözte a történet, főleg Mo varázslatos tehetsége, és Elinor könyvtára tette számára felejthetetlenné a regényt. A könyv közepe felé megelégelte, hogy csak ez Brendan Fraser fejű könyvkötő tudja a szavai erejével kiszólítani a szereplőket, így fittyet hányva a kötet hátsóján feltüntetett figyelmeztetésre hangosan kezdte olvasni a történetet, próbált minden betűt megízlelni, megformálni, de akármennyire is igyekezett még egy nyamvadt porszemet se sikerült kiolvasnia. Hiába nem lehet mindenki Mo. De nem sokáig szomorkodott, hiszen van már neki egy különleges képessége, bizony ám, képes belebújni és ízig-vérig beleélni magát a történetekbe. Na, ezt próbálják utánozni a Tintaszív szereplői. Igaz, ami igaz Funke könyvébe egy kicsit döcögősen ment ez a beleélős dolog, egy részt, mert félbe kellett hagynia az olvasást egy irodalmi verseny miatt, másrészt, mert elég nehezen vette fel a könyv stílusát, (harmadrészt, mert Mót, folyton Magyarországnak olvasta ennyit a rövidítésekről). Ő azt szereti, ha a mondatok szépen folyamatosan szövik a történetet, és egyre jobban magába szippantja történet. Nehéz volt megszoknia a stílust, de idővel a végére belejött az olvasásba.
Imádta a regény szereplőit mindnek saját személyisége, érzelmei voltak egytől-egyig. És azt hiszem elmondhatom, hogy megtalálta a leggonoszabb regényhőst is. Kaprikornusznál álnokabb, sunyibb és kegyetlenebb fickó nincs széles-e regény mindenségben. És az írónő is kegyetlen, minden fejezet élére jobbnál-jobb könyvek idézeteit helyezte el. Ennek köszönhetően rohamosan megnövekedett hősünk várólistája. Leginkább William Goldman A herceg menyasszonya nyerte el a tetszését, ez többször is feltűnik a műben, már alig várja, hogy megkaparintsa. Ráadásul az egyik legkedvesebb meséje a Pán Péter szintén helyett kap a regény lapjain.

Bár a Tintaszívnek vége van, hősnőnk máris szövögeti tovább Meggie és társai sorsát hiszen: ”A történetek igazából sosem fejeződnek be. Még akkor sem, ha a könyv maga úgy tesz, mintha utolsó lapján véget érnének a kalandok.”

Egymás szem,ében

Norin
január 28., péntek

Olvasni akarok, olvasni, olvasni és olvasni. De nem akármit, hanem Szilvási Lajost és ha lehetne akkor Attilából és Tamarából, érzéseikből, gondolataikból és humorokból szeretnék még többet és többet. De már nincs több naplóbejegyzés, nincs több tarhosrévi folklórgyűjtemény,se szexmadonna se egy szeplős vagy egy viszlát Szélkisasszony, mert úgy 10 perce az utolsó bejegyzést is elolvastam. De nem tudok megbékülni azzal a szóval, hogy vége, a befejezés teljesen a falhoz vágott, még most is keresem, a folytatást. És most ráadásul annyi mondani valóm is van, mint égen a csillag, és talán mire a végére érek a történetemnek a két fiatallal, addigra remélem, hogy az a vágyam, hogy rongyosra olvassam az Egymás szemébent, ráadásul most azonnal, elmúlik.
Atilláékat is megnyugtatta mindig a naplóírás, hátha nálam is beválik. 
Az egész akkor kezdődött mikor először megláttam a könyvet a bolt polcain, első pillantásra megfogott azokkal az átható pillantásokkal, és sejtelmes címével. De, míg rá nem találtam a molyra és a könyves blogokra csak az újdonságoknak éltem, apukám és nagyszüleim könyveit besöpörtem a polc hátuljába és egészen az előző évig felé sem néztem. Hála Guttenbergnek, hogy végül mégis rájuk leltem, és most anyáéktól mikulásra ezt a könyvet kértem.
Azóta sokszor levettem a polcomról, megfogdostam, szagolgattam és azt találgattam mi rejtőzhet eme egyszerű, de nagyon szerű borító mögött. Egy hete végre legyűrt a kíváncsiság és azonnal az 1975-ös Budapestbe cseppentem bele, ahol a lányok a Waterloora és a Hairre! ropják, a fiúk bagóznak és jattolnak és már akkor is volt Nivea!! Mindezt két fiatal szerelmes naplójából ismerhettem meg. Az egyik a tizenhét éves Tamara, akinek szülei még kiskorában hunytak el, és most bátyával és szexmadonnás sógornőjével él együtt, és bár sok fiú megfordul utána, ennél magányosabb már nem is lehetne, ekkor találkozik a szintén magányos, okos, megfontolt és visszahúzódó Attilával, akinek szerencsére humora is van. És életükben először megtdják milyen is az igaz szerelem.
Nagyon jó volt olvasni, és ha egyszer belekezdtem nem tudtam letenni, olvasmányos, elgondolkodtató, érdekes. Leginkább a korrajz, az öltet és a két szereplő karaktere volt az, ami megfogott.
Tamarát azonnal megkedveltem, együtt tudtam érezni vele és eltudom képzelni, hogy ha én egyszer majd igazán szerelmes leszek, úgy mint ő, én is számolni fogom a perceket, hogy mikor látom újra az én saját szeplősömet, és a világ csak őt jelenti majd a számomra.
Bevallom őszintén kicsit tartottam attól, hogy Szilvási nem tud majd női fejjel gondolkodni, de leborulok a mester előtt, mert nagyon jól eltalálta a két nem közötti különbséget, a lányok az érzelmesebbek, álmodozóbbak, a fiúk pedig, akik a tényeket közlik, politizálnak, és véleményt mondanak a világról, akárcsak Attila és míg az én szívem inkább Tamara felé húz, addig látszott, hogy az író igazán Attilán keresztül fejezi ki önmagát. Ez a szeplős fiú is belopta magát a szívembe, humorával és az én személyes kedvencemmel a tarhosrévi folklórgyűjteménnyel.
És most vége van, pedig ez olyan történet, aminek igazán soha nincs befejezése, szóval most bevackolom magam a takaró alá, és míg el nem jön az Álommanó, addig tovább szövögetem ezt a végtelen történetet. Holnap meg az lesz az első, hogy meghallgatom a Hair CD-met (Tomka tiszteletére) és kutakodok, egy kicsit hátha van itthon Szilvási.

Jó éjszakát nektek is Attila és Tamara, és szeressétek egymást, szeressétek…

Norin
január 29., szombat

Nincs sok időm írni, mert mindjárt kezdődik a euro sporton a férfiak kűrje, és mennem kell az én Brianemért szorítani, de csalódottan kell közölnöm, hogy nincs itthon egy darab Szilvási se.

Viszont kutakodtam a molyon és máris rátaláltam a következő áldozatomra az Egyszer-volt szerelmet szeretném legközelebb elolvasni az írótól, de persze a könyvtárnak pont az nincs meg, de ha miden igaz jövő hét szombaton megyünk a molyokkal antikváriumozni, majd ott szétnézek. Addig is Burnett kisasszonnyal tengetem napjaim és az ő kis lordjával.

Rubinvörös

Első látásra szerelem volt. Ez a borító fantasztikusan mesés, a sziluettek ugyebár a gyengéim, legáhítottabb és egyben legmerészebb álmom, hogy utazhassak az időben, a bunkó srácok mindig is az eseteim voltak, ráadásul még személyesen is ajánlották nekem a regényt, mindenki dicshimnuszokat zengett róla, már a csapból is a Rubinvörös folyt, nekem pedig lelankadt a kezdeti lelkesedésem és félre tettem ezt a gyönyörűséget azokra az időkre mikor majd egy kis kikapcsolódásra lesz szükségem.

Ez a nyári szünet utolsó napján be is következett és Kerstin Gier regényével augusztus 31-e úgy elrepült, mint  a kámfor. Egy percig se unatkoztam, hiszen az egyik legszimpatikusabb tizenéves főhős bőrébe bújtam, és így Newton pontatlan számításának köszönhetően egyik percről a  másikra már a rokokóban találtam magam álmaim ruhájában, egy arrogáns pupák  társáságában, az ük-ük-ük-ükükükükük-ük szülőkkel traccsolva. De mire igazán beletudtam volna élni magam a történetbe és igazán belejöttem volna az időutazásba vége lett a könyvnek én meg visszacsöppentem az unalmas, eseménytelen valóságban, ahol szembesülnöm kellett azzal, hogy még jó sokat kell várnom, hogy újra visszabújhassak Gwendolyn bőrébe.

De ha már várnom kell. Ajánlom, hogy a második rész  hosszabb legyen,mint a Rubinvörös mert ez a félfogamra se volt elég, pedig nagyon megtetszett az írónő stílusa végig fülig ért a szám, a karakterek életre keltek előttem,és végre találtam egy talpraesett, életre való női főszereplőt, a mazochista csitrik helyett, ah igazi felüdülés volt. De addig is amíg kiadják a zafír kéket, megtanulom az angol himnuszt, állítólag hasznos, ha nem akarjuk, hogy belelássanak a gondolatainkba, sürgősen rájövök, hogy randizhatnék egy nyájas szellemmel, utána nézek az írónő többi könyvének, és gyakran leveszem majd a polcról a Rubinvöröst, hogy újraolvassam a kedvenc részeimet.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

UPDATE:Magyarórák termék eme műalkotás, ami barátnőm ceruzájából pattant ki. Biztos vagyok benne, hogy még Madame Rossini is elismerően füttyentene mikor meglátná ezt a rajzot, és Gwendolyn se ellenkezne mikor fel kellene vennie, végül is, ahogy elnézem elfér ott egy mobil is. De igazából én akarok ennek a lánynak a bőrébe bújni és a Rubinvörös lapjain élni...

Köszönöm Zsófi, gyönyörű lett!

Hárman a szekrény tetején

Hihi, bár szeptember elsején újra megszólalt az a bizonyos csengő és ismét beszuszakoltam a hátsó felem a padba, mégis egy ügyes választással sikerült  egy kicsikét meghosszabbítanom a nyári szünetet és Óváron egy felejthetetlen, vidám, eseménydús, rekeszizom szaggató nyárbúcsúztató vakációt tölteni, ahol játszópajtásaim a tündökletes, aranyos, süket, okos Éva, a kisvakarcs Ferkó, a tizenöt éves Péter  és a fenomenális Andrea volt, akinek a szövegétől kifeküdtem, na és persze Marika akiből időközben Médi lett, és leszorult a szekrény tetejéről.
Ők ugyanis G. Szabó Judit örökifjú regényének a főhősei, amit mostantól a Bibiámnak tekintek és ajánlom mindenkinek akinek van testvére, sőt, hogyha van egy húgod minden sorát szent írásként fogod tisztelni, és nem győzöd majd kijegyzetelgetni az aranyköpéseket. Én még soha nem éreztem ekkora vágyat ahhoz, hogy idézzek egy könyvből, de mikor leültem a moly elé, hogy most akkor begépelem a kedvenc soraimat rájöttem, hogy ennyi erővel az egész könyvet bepötyöghetném. Szóval inkább írok egy lelkesítő posztot, és amerre csak járok ajánlom majd mindenkinek, mert ezt megéri elolvasni.

Bár kis vékony kötet, mégis egy hétig barangoltam a lapjain, hiszen napközben nem sok időm van már olvasni, de nem is akartam elsietni. Minden este egy kis történet, egy kis huncutság, egy kis találmány alá Andrea került a  repertoáromra. Egyik este például tanúja lehettem, hogy farka nő a teknőnek, máskor egy lábtörlővel neveltük át Izé nénit, de a legemlékezetesebb mégis az volt, mikor beültem egy felejthetetlen Rómeó és Júlia előadásra, amit még nagymama koromban is könnyes szemmel, hahotázva fogok emlegetni, de addig van egy olyan sejtésem, hogy  biztosan beülök még újra és újra erre a performance-ra, ez az amit soha nem lehet megunni. Ehhez hozzájárul persze az is, hogy Várnai György illusztrációinak a tolmácsolásában volt szerencsém az évás dadához, aki eszméletlen csúcs, Zeffirelli is megbánná, hogy nem őt alkalmazta a filmjében, ez hótziher.

De nem szaporítom tovább a szót, ezt a regényt egyszerűen el kell olvasni, biztos vagyok benne, hogy mindenki felszeretne kerülni a SZEKRÉNY tetejére.

A bejegyzést Heloisenak ajánlom, aki szerint jó ifjúsági regényeket ajánlok, na ez nagyon JÓ!:D Köszönöm drága a muffinos díjat neked és Ronenának is:)

A baglyok titka

A Harry Potter óta imádom a baglyokat. Ha állatkertbe megyünk szinte első dolgom felkeresni az ottani Hedviget, és még mindig rendületlenül várom, hogy a Roxfort baglyai végre meghozzák számomra azt a bizonyos levelet.
De amíg idetalálnak, baglyos ékszerekkel, képekkel és történetekkel vigasztalom magam. Hiszen az elmúlt években a baglyok kabalaállatokká váltak a számomra, és ezer könyv közül is hamar kiszúrom azokat, amelyeknek a borítóján a kedvenc madaraim csücsülnek, így találtam rá Beatrice Botett regényére, A baglyok titkára is.

Azonnal megvett magának a gyönyörű borítójával, a könyvmolyképzős könyvekre jellemző szagolgatnivaló illatával, és a kalandokat ígérő fülszövegével.
Középkor és mágia, nemes hölgyek és vándor zenészek, egy titokzatos megbízatás és egy Magnus nevű varázsló, na meg persze rengeteg bagoly. Kell ennél több, hogy Norinka egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli nap végén elrugaszkodjon a saját, kis szürke világától és a középkori Franciaország mocskos, veszélyekkel teli útjain barangoljon? Bizony úgy tűnik, hogy valami még hiányzik ehhez. Ugyanis az első három fejezet után nem vágytam gyorsan vissza abba a világba.
Mikor a végére értem a történetnek rengeteget  gondoltam azon, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Hiszen mindent megkaptam, amit csak a fülszöveg ígért, a nyelvezet is könnyed mégis igényes és választékos, a korrajza pedig még a tanulmányaimat is segítette. Mégis több, mint két hétig kínlódtam ezzel a viszonylag rövid regénnyel, mert mindig találtam valamit, ami jobban érdekelt annál, hogy mi fog történni legközelebb a két főszereplővel.Csak rágódtam és rágódtam azon, hogy vajon mi volt az, ami miatt nem tudtam 100%-osan élvezni Bottet regényét. Míg nem egy álmatlan éjszakán bekopogott a megfejtés és megsúgta, hogy ez a könyv nem más, mint egy hosszúra nyújtott esti mese, tele sablonokkal. Ezért nem láncolt magához, ezért maradtak semlegesek számomra a szereplők és ezért nem várom a folytatást. Amúgy is elegem van már a sorozatokból. (Miért van az, hogy mostanában csak sorozatok kerülnek a boltok polcaira?)
Beatricenek is van még két sorozata ezenkívül ha nem csal a franciám.Ezen a szép honlapon utánuk is nézhettek. Az én személyes kedvenceim a főszereplők portréi.

ui.: Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a fejezetek élén álló mágikus recepteket imádtam. Szívesen kipróbálnám egyiket-másikat. (Az éleslátással és a szerelmi bájitalokkal tudnék mit kezdeni) Kár, hogy a legtöbbhez szegény farkasok feje vagy egyéb végtagjai szükségesek.

A könyvet köszönöm a Kölyvmolyképző Kiadónak!