Pages

2011. november 29., kedd

Az éhezők viadala

Tanulnom kéne, de addig semmire sem tudok koncentrálni, amíg össze nem rittyentek ide egy normális sablont és le nem írom a gondolataimat az Éhezők viadaláról. Ugyanis bármibe fogok, csak az jár a fejemben, hogy mikor olvashatom már a második részt, és miket fogok majd ide írni az elsőről.

Kezdem azzal, hogy nagyon sokáig egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet ez a könyv, pedig láttam, hogy mindenki ódákat zeng róla, hogy alig várják a folytatásokat, de talán pont emiatt a nagy népszerűség miatt siklottam felette el. Aztán egy nap megláttam, hogy hamarosan filmre viszik, a szüleim pedig kicsi korom óta belém verték, hogy egy filmet csak akkor nézhettek meg, ha előtte már elolvastam a hozzá kapcsolódó könyvet. Közben pedig pont közelegtek a Joy napok, nekem volt Libris kuponom és még tavaly karácsonyról maradt egy kis pénz az ajándék kártyámon, így amíg anya a tesómmal a ruha üzleteket járták, addig én bevetettem magam a Libribe, végül pedig Suzanne Collins regényével távoztam. Kezdetben még úgy volt, hogy apa olvassa elsőként, mert egy kicsit besegített a pénztárnál, de mivel az Autsenban szinte semmi érdekes nem történt, az Éhezők viadalát pedig magának a megtestesült izgalomnak tekintik, úgy gondoltam nem árt, ha egy kicsit belekukkantok. 
Arra bezzeg nem számítottam, hogy a történet annyira megdöbbent, hogy az első három fejezet után egy percre se tudok majd elszakadni Katnisstől, a lánytól aki a Tizenkettedik Körzetből került a Viadalba, ahol majd a többi körzetbeli kiválasztottal kell majd megküzdenie életre halálra, míg a Kapitólium  popcornt majszolva, nyálcsorgatva, izgalomtól remegve, élőadásban bámulja majd az óriás kivetítőkön, hogyan küzdenek az életben maradásért a kiválasztottak.
Hölgyeim és uraim íme a jövőbeli ValóVilág. Most ha meglátom a tévében a ma oly divatos valóságshow-k reklámjait, akaratlanul is elgondolkodok azon, vajon mit szólnának ezeknek a műsoroknak a készítői, ha beküldenék a szerkesztőségükbe egy példányt az Éhezők viadalából, azzal az üzenettel, hogy: " Önök részt vennének-e egy ilyen műsor készítésében?" Nagyon kíváncsi vagyok mit lenne a válaszuk, mert ha mára eljutottunk odáig, hogy erkölcstelen nők és férfiak mutogatják magukat anyaszült meztelenül, ráadásul főműsoridőben, nem hiszem, hogy olyan messze tartanánk attól, hogy a gladiátor játékokhoz hasonló cirkuszt adjanak a népnek.
Persze ezek a magasröptű  gondolatok már csak akkor bukkantak elő, mikor letettem  regényt, olvasás közben el voltam foglalva azzal, hogy drukkoljak Katnissnek és Peetanak , hogy elküldjem a búsba a Kapitóliumot bárányragustól-mindenestől. és, hogy azon álmodozzak milyen szép pár lennénk együtt Galel.
Jelenleg pedig csak arra tudok gondolni, hogy: FUTÓTÜZET AKAROK!!!- szó szerint idéztem. Ugyanis imádtam Collins könyvét: a szerkezetét, a szereplők jellemét, az ötletet zseniálisnak, a kivitelezést tökéletesnek tartom. Egyedül abba tudnék kicsikét belekötni, hogy szerintem egy olyan harcos, amazon szájába, mint Katniss nem illenek az olyan szavak, mint  a para vagy a totál.

  Amúgy én is egy igazi hős vagyok, sikerült megállnom, hogy míg el nem olvastam a könyvet addig jó távol tartottam magam a film szereplőitől és az előzetestől. De, amint elolvastam azonnal rohantam, hogy meglessem kik szerepelnek majd a filmvásznon, és azt kell mondjam nagyon-nagyon meg vagyok elégedve. Peetat én is Joshnak képzeltem el.  Azt viszont már nem tudom, hogy bírom ki március 23-ig. 

5 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszett! :-) Nálam is ugyanilyen beszippantós könyv volt, imádtam/imádom :-)

    VálaszTörlés
  2. Rád is irigy vagyok, hogy utána azonnal olvashattad a másodikat:P:D

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszett :) bár szerintem az első kettő közepes, és nem lettem rajongó, most a harmadik kiütéssel győzött :D ja, és olvasd a másodikat hamar, kíváncsi vagyok, te is szerelmes leszel-e Finnick-be, mint én :P

    VálaszTörlés
  4. Mi csak nagyon különleges esetekben vagyunk egy és ugyanazon személybe szerelmesek:D De erre a Finnickre tényleg nagyon kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
  5. Ez is igaz, de Finnick-be nem lehet nem szerelmesnek lenni! Állandóan meztelenkedik :D

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...