Drága Nyakigláb Apó!

Találd ki mit csináltam ma egész délelőtt! Na, kitalálod? Nem mi, hát akkor szabad a gazda. Neked címzett leveleket olvasgattam. Sose találtad volna ki, ugye? Nem tudom, miért teszek fel neked kérdéseket, sosem válaszolsz rájuk, és Judy-nak se válaszoltál (Ő az a lány, aki a leveleket írta,de nem is tudom minek mondom ezt neked, hiszen ismered) Na, szóval mint, ahogy említettem a leveleket egy Judy nevű lány írja, akinek nem is ez az igazi neve, hanem a Jerusha, de ezt nem szereti. Nem csodálom, borzalmas. Ezt a nevet az otthonban adta neki az utálatos Mrs. Lippet. Ugyanis Jerusha/ Judy árva, sosem ismerte a szüleit. Egy nap egy titokzatos pártfogó, ez te vagy ugyebár, pártfogásában veszi. Ez az emberke, akinek , olyan hosszú végtagjai vannak, mint egy póknak, fizeti Judy tandíját, meg zsebpénzt add neki (nekem is adhatsz:)) Cserébe csak, annyit akar, hogy Judy minden hónapban írjon neki levelet, mert ezzel javul a fogalmazás készsége (nekem is több levelet kéne írnom), és az nagyon fontos, mert Judyból írót szeretne faragni  mindezt , név és válaszok nélkül. Arra kéri Judyt, hogy szólítsa csak nyugodtan Mr. Smith-nek, de végül magassága, és hosszú karjai miatt a titokzatos pártfogóból Nyakigláb apó lesz. Emlékszel már, Apóka?

Nagyon-nagyon megkedveltem Judyt, szeretem a stílusát, a becsületességét, cserfes száját. Irigylem, mert annyi sok könyvet olvas olyanokat, amiket én is nagyon szeretnék, és el is fogok, és majd mikor elolvastam őket, újra neki veselkedek a leveleknek, és össze hasonlítom Judy és az én véleményemet, majd megírom, hogy mire jutottam, azért is irigylem, mert ismer téged, Apó, de nagyon nem volt szép tőled, hogy olyan sokáig játszottál vele, ő azonnal megbocsátott, én nem biztos, hogy ilyen hamar megtudnék. De igazából meg is esett a szívem rajta, szegénynek csak te vagy, én meg milyen gyakran panaszkodok neked csak, azért mert a tesóm megint kérdezés nélkül bement a szobámba, Judy bezzeg mindent megadott volna azért, hogy kistestvére legyen. És Judy is irigykedhet, az én fenomenális sorok között olvasó tehetségemre, mivel én már a levelek felénél, sejtettem, hogy ki vagy, és mikor kiderült, hogy igazam van, öröm táncot jártam a szobámban. Jó kis detektív lenne belőlem. Mit szólsz hozzá, Drága Apó? Szeretnéd, ha detektív lennék. Mennyire izgalmas életem lehetne már, lehetnél az én Dr. Watsonom, na mit szólsz?Mikor végeztem a levelekkel, össze szorult a szívem, hogy búcsút kell mondanom neked és Judy-nak. Nagyon élveztem az olvasást folyton azon vettem észre magam, hogy mosolygok,  mosolyognom kellett a leveleken, annyira aranyos, és közvetlen volt Judy, és a leveleket díszítő rajzokon ,nagyon tetszettek, bohókások voltak, mégis szívhez szólóak, bár az biztos, hogy Judy jobban teszi, ha az írásnál marad. Most mondhatod, hogy én beszélek, aki szinte az egész osztályban a legrosszabb rajzból. És jogosan mondod mindezt, ugyanis én nem tudnék, olyat rajzolni, mint amilyen rajzok a levelekben vannak. Mikor Anya szólt, hogy menjek le krumplit pucolni, nagyon mérges voltam, hogy ott kell hagynom, de ilyen gyorsan még sosem pucoltam krumplit, rekordot döntöttem, és már rohantam is vissza hozzátok. Most úgy érzem, hogy Judy-val a legközelebbi barátok vagyunk. Neked meg kedves Apó azzal a vallomással tartozom, hogy beléd zúgtam, bezony. Szerinted ez normális, hogy minden könyvben van nekem egy legjobb barátom, és a legtöbb könyvben még szerelmesem is. Válaszolj kérlek, ha kell a titkároddal, de nekem erre tudnom kell a választ  és, ha már erre válaszolsz, a többi kérdésemre is válaszolhatsz. Jaj Apókém nem tudok tőled elszakadni, nem akarom a leveleket visszaadni, de képzeld el, hogy aki a leveleket könyvbe foglalta az utolsó oldalakon hagyott egy-egy ajánlót, az ajánló Sally( tudod ő volt Judy lakótársa a kollégiumban), leveleiről szólnak. Ki is akartam venni a könyvtárból, de lejárt  tagságom, és haza kellett hoznom azt a kis adatocskákat tartalmazó lapot alá íratni a szüleimmel, de holnap iskolából haza fele, beugrom a könyvtárba és kihozom, remélem fogok majd rólatok hallani.

Örökké a tied

Norin

ui.: Nagyon tetszett az, mikor Judy franciául írt neked, lehet, hogy én is fogok majd neked németül, meg angolul is írni. Mit szólnál egy angol, német, magyar egyvelegnek?

Mi, szemüvegesek

FIGYELEM! FIGYELEM!

Ezt a bejegyzést  az olvashatja el, akinek szemüvege van!
Vagy ha neki nincs, legalább az Apukájának vagy az Anyukájának vagy a Nagymamájának vagy a Nagybácsikájának.
De ha azoknak sincs, akkor legalább az öccsének  vagy a legjobb barátjának,
De legfőképpen az olvassa el, aki csúfolódni szokott azokon, akiknek van szemüvegük,
Olvassátok el, és megtudjátok, hogy aki csúfolódik nagyon hamar koppan.Kitudja az egyik percben még Huhu-nak nevezed az osztálytársad, utána meg csak azt veszed észre, hogy már te is a pápaszemesek táborát gyarapítod, na ilyenkor mit teszel?

"Fűzöld Kitti merre vagy? Gyere már elő, nincsen kedvem bújócskázni. Hahó!!" ÁÁÁ megőrjít ez a csaj. Fogalmam sincs, hol lehet az én képzeletbeli testvérkém. Jellemző rá, hogy mindig akkor incselkedik velem, mikor alig várom, hogy a legújabb olvasmány élményemet megosszam vele, de nem fog ki rajtam, hiszen én találtam ki, ha erősen rágondolok, biztosan előkerül. „Gondol, gondol”- mondom ki hangosan, ahogy Micimackó szokta, és jó kis oktondi medvebocs tanítványként természetesen nem marad el a kobakütögetés sem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy a hátam mögött valaki próbálja visszatartani a kitörni készülő kacaját. Megfordulok, és Fűzöld Kittivel találom szembe magam akinek, mint mindig, most is fülig ér a szája, és mikor meglátja sértődött arckifejezésemet röhögő görcsben tör ki, jókedvébe pedig ide-oda gurul az ágyamon, ezt elnézve én sem tudom megállni, hogy ne nevessek vele. Mikor már mindkettőnk oldala fáj a kacagástól, fáradva borulunk az ágyamra, és elmerengve nézzük a falamon békésen alvó Pumuklit. „Na, essünk túl rajta”-nyögi Kitti. „Ma melyik könyvről fogsz nekem ódákat zengeni?” „Nem szoktam ódákat zengeni a könyvekről. Csak elmondom róluk a véleményemet, na jó, meg próbálom őket rád tukmálni, olyan buta vagy, hogy nem olvasol, nem tudod, mit hagysz ki, ha olvasnál, rengeteg kalandban lenne részed, és olyan helyekre is eljuthatnál, ahova egyébként soha. Az meg a másik, hogy nincsen jogod ilyen lekicsinylő megjegyzéseket tenni a könyvimádatomra ugyanis, azért találtalak ki, hogy meg tudjam az olvasási élményeimet valakivel beszélni.” Háborodok fel, de ez Kittit nem nagyon hatja meg, csak ennyit mond: „Nekem aztán nyolc, csak adj egy kis időt, amíg bevakolom ide magam!”Aztán fogja, magát maga köré gyűjti a plüsseim, és párnámmal felpolcozza a fejét. „Most már, hogy kényelembe helyezted magad kezdhetem.”Szólok neki gúnyosan. „Essünk már neki”mondja. „Na, jó szóval, mint tudod nem rég kivettem a könyvtárból Fehér Klára Mi, szemüvegesek című könyvet. Alig vártam, hogy hozzá kezdhessek, mert a Bezzeg az én időmben az egyik kedvenc könyvem lett, és valósággal beleszerettem az írónő stílusában, és PuPillánál is jókat olvastam róla. Így hát, nagy izgalommal vetettem bele a történetben, nagyon vékony kis könyv. Egy nap alatt végeztem vele, és azon a napon jót szórakoztam a történetben. Egy Évi nevű kislány a főszereplő, akinek a legjobb barátnője elköltözött a szüleivel és, az osztályába egy új lány jön Zsuzsi, akinek nagyon csinos szemüvege van, Évinek semmi baja nem lenne, de az osztály urai, azok a híres neves Hajagosok fenyegetéssel ráveszik, hogy csúfolja ki a szemüvege miatt, és mivel Évi fél tőlük, amit teljesen megértek, minden kívánságukat teljesíti. Szerintem, ha azt mondják neki, hogy ugorjon a kútba, még azt is megcsinálta volna.” „Nagyon nem szimpatikusak nekem ezek a Hajagosok”- szól közbe Kitti „Nekem se voltak a kedvenceim elhiheted, de minden könyvbe kell egy gonosz, így lesz meg a bonyodalom. Ráadásul Évi is nagyon megbánta, hogy kicsúfolta Zsuzsit, ugyanis még aznap kiderült, hogy Évinek is szemüvegre van szüksége, és itt kezdődik a kalamajka. Most vajon mit csinál Évi, hogy ne csúfolják ki miatta a suliban?””Ez költői kérdés volt, ugye?” Teszi fel a kérdést Fűzöld hugicám. Sóhajtok egy nagyot, aztán ezt felelem:” Igen, de ha kíváncsi vagy, hogy mi lesz a válasz tessék itt a könyv, még nem kell visszavinni a könyvtárba, olvasd el!” „Kösz nem” „Pedig biztosan tetszene. Képzeld! Még hozzád hasonló kitalált barátok is vannak benne: Világoskék Testvért, Világoskék Jenő, a bohóc, és Világoskék Oroszlán, szerintem nagyon jó barátok lennétek, nézd, csak megmutatom őket.” Fogom meg a könyvet, és dugom az orr alá, az egyik illusztrációt, amin mindenki ott van. És elkezdem magyarázni, hogy ki-ki. „Látod ezt a kislányt, aki az iskolatáskát tartja a kezében ő Évi, és az a másik lány, aki mellette áll Világoskék testvér, nagyon hasonlítanak egymásra, mert hiszen édestestvérek úgy, mint mi, Évi találta ki, mert nagyon szeretet volna egy hugicát. A jobb sarokban, azaz ügyes kis bohóc, aki fél kézen áll: Jenő, és a bal sarokban, aki a téglákon ül a „bátor” oroszlán: Brúnó” „És ez a néni ki, aki a téglákon táncol” –kérdi Kitti „Hmmm, már nem emlékszem, olvasd el!”- felelem ravaszul. És látom, hogy kezdi érdekelni a dolog. „Tetszenek ezek a képek.”- mondja, miközben a könyvet lapozgatja, és elmélyülten keresi a rajzokat. „Igen, nagyon aranyosak. Marton Magda rajzolta őket. Biztos nem akarod elolvasni? Pedig nagyon könnyed, aranyos történet, remek kikapcsolódás. Főleg most, ilyen esős időben, mikor semmit nem tudunk kint csinálni. Én személy szerit imádom Fehér Klára stílusát, a Bezzeg az én időmben- nél egész végig úgy éreztem, mintha ólam szólna a történet, itt meg olyan érzésem volt, hogy ez a nő aztán tudja, mire van szükségem, hogy kiszabaduljak a szürke mindennapjaimból. Bár bevallom kicsit a közepére zavart, hogy ilyen sokat nyavalyog, ez lehet, azért van, mert én sose bántam, hogy szemüveges vagyok, sőt szerintem igazán trendi. De ez az idegesítő érzés, amilyen gyorsan jött az egyik lappal, olyan gyorsan ment el a másikkal. Meg van rá az esély, hogy még újra is olvasom. A molyon mikor olvastam az értékeléseket mindenki, azt írta, hogy ez a könyv kötelező a szemüvegeseknek, hát szerintem meg nekünk, szemüvegeseknek ez csak ajánlott viszont azoknak, akik csúfolnak minket a szemüvegünk miatt kötelezővé tenném, hogy rájöjjenek a csúfolódás csúnya dolog, és gyakran visszaüt. VÉGE”- zárom le a szóáradatom, és Kitti már ugrik is, és szalad a macskához kergetőzni. Csak le ne verjenek valamit. Megyek le is állítom őket, lehetne már napsütés.

KÉSŐ ESTE

Papírzörgésre ébredek fel. Kinyitom a szemem és látom, hogy a sarokban Fűzöld húgocskám a kis rózsaszín könyvre csíptethetős olvasólámpámmal elmélyülten olvasgatja: Fehér Klára Mi, szemüvegesek c. könyvét. Észre se veszi, hogy felkeltem, és mosolyogva figyelem, fekszek is vissza, hogy meg ne zavarjam.

Jampihercegnő

Nem sokkal később miután elolvastam a Bezzeg az én időmben-t, Anya mondta, hogy törölgessek le a könyvespolcomon. Ez nálam általában fél napot vesz igénybe, pedig csak egy közepes méretű polcom van, csakhogy mikor elkezdem lepakolni a könyveket, nem tudom megállni, hogy beléjük ne olvasgassak. Most leginkább a hátul megbúvó pöttyös és csíkos könyvekre koncentráltam, hiszen Fehér Klára pettyes könyvecskéje nagyon megtetszett, és a molyon is sok jót hallottam róluk. Szegények ott hátul, olyan magányosan, és elhagyatottan néztek ki, csakúgy sóvárogtak kezem érintése után. Nem haboztam hát, azonnal elkezdtem kutatni közöttük. Jobbnál-jobb témákkal és címekkel találkoztam, de mind közül a legjobban egy sárga-fehér pöttyös könyv keltette fel az érdeklődésemet, ami a Szöszi címet viselte. Tudtam, hogy ezt a könyvet nekem találták: a címe, a fogása, az illata mind azt súgta, hogy olvass el, nem fogsz csalódni. Nem teketóriáztam tovább, fogtam magam és bele vetettem magam Gergely Márta könyvébe.

A történet elején Szöszi 14 éves kamasz lány, aki azért küzd, hogy ne bukjon meg,  végre ott hagyhassa azt a fránya iskolát, és fodrásznak álljon.

Ahhoz, hogy Szöszit meg szeressem meg kellett ismernem, hiszen ő nem egy bájos, mindig mosolygós, szorgalmas csajszi, hanem kicsit butuska, makacs, és önfejű, de mégis a legbecsületesebb irodalmi főhős, akit ismerek. Bár az elején nem találtam szimpatikusnak, a nagymamával egyetemben. A végére mikorra, megismertem az igazi Szöszit, nagyon megszerettem ezt a jampihercegnőt. És mikor az utolsó oldallal is végzetem, akkor vettem csak észre, hogy sírok. Az örömtől vagy a szomorúságtól?Magam sem tudtam, és most sem tudom, de abban biztos voltam,hogy most nem akarok megválni Varga Szöszitől. Elhatároztam, hogy nézelődök, még a polcon hátha találok még valamit Gergely Mártától. Láss csodát, találtam. Úgy látszik mama is szerette a lányregényeket, mert szerencsére rengeteg pettyes, és csíkos könyvünk van. Ilyenkor hiányzik a legjobban, mennyit tudtunk volna beszélgetni mi a könyvekről, annyira kíváncsi vagyok rá, hogy mi volt például az ő véleménye Szösziről, de sajnos sosem fogom már megtudni, de szerintem szerethette, mert egy újabb Gergely kötetet találtam, aminek a fülszövege alapján szintén Szöszi a főszereplője, és az Iskolatársak címet viseli. Már repültem is fel molyra, hogy megnézem, miket írnak róla sorstársaim. És akkor láttam, hogy ez egy trilógia, és naná, hogy amit találtam az-az utolsó része. Gondoltam, ha az első és az utolsó meg van, akkor a második is itt bujkálhat valahol. Felforgattam a polcomat, benéztem minden sarokba, az összes dobozból kipakoltam a könyveket (még nem jutottunk el odáig, hogy legyen egy nagy könyvespolcunk, ahol elférnek a könyvek, ezért még öt év után is dobozokban tároljuk szegénykéket), de sehol nem találtam a Házasságból elégségesre hallgató kötetet. Nagyon el voltam keseredve, de annyira szöszi hangulatom volt, hogy alig  bírtam nem belekukkantani az Iskolatársakba, először csak a képeket akartam megnézni, de aztán a képekhez szöveg is társult, szóval nagyjából tudtam, hogy miről szól a második rész, de ez nem vette el a kedvemet tőle, sőt még jobban felcsigázott, de a könyvtárban se volt bent, és mikor megkérdeztem a Móra könyvkiadót a könyvhéten, hogy nem akarják-e kiadni újra,  azt mondták, hogy nem tudják, mert nem adják el a kéziratot, vagy valami ilyesmi, de a néni ,akitől megkérdeztem ,is nagyon sajnálta, mert elmondása szerint, ez volt az egyik kedvenc könyve gyerekkorában. Naná, hogy még kíváncsibb lettem, így írtam a molyon egy karcot, hogy jó lenne, ha a kedves kézirat tulajdonos odaadná a kéziratot az egyik kiadónak. Nem nagyon vártam választ erre a karcra, de mikor legközelebb felnéztem láttam, hogy bozs felajánlotta, hogy kölcsönadja. Akkor annyira megörültem, hogy kétszer körbe szaladtam a házat, és azonnal elfogadtam bozs ajánlatát. Kisebb bakival (nem adtam meg a nevemet, csak a címemet, így szegény nem tudta azonnal postázni. Ez az én formám) meg is érkezett, és azonnal belevetettem magam.

A történet 3 évvel később játszódik, mint előzménye. Szöszi már elismert fodrász segéd, aki imádja a munkáját, Körmendi Árpád pedig, Szöszi udvarlója, éppen külföldre készül, hogy véghezvigye álmait. Ámde egy napon Árpád, és az édesapja összevesznek, és a mi Szöszink hirtelen azon veszi észre magát, hogy az oltár előtt áll, talpig fehérben, perceken belül már Körmendinének fogják hívni, és ezzel a makacs mackóval kell hátra lévő életét leélni. Házasságuk első heteibe kaptam bebocsátást, ahol volt szerelem, csalódás, rengeteg veszekedés, (hiszen mind a ketten rendkívül önfejűek) megbocsátás, könnyek, tánc, csalódás, és persze az elmaradhatatlan jampiság.

Ezt a könyvet nem voltam képes letenni, folyton olvasni akartam, olvastam a buszon, a kádban, az autóban, a pad alatt, sőt még az utcán is, és ha valami oknál fogva le kellett tenni, folyton a Körmendi ház tájékán kalandozott a gondolatom. Ez egy remekül megírt regény, az elején nem lehetet letörölni a mosolyt az arcomról. Nagyon aranyos volt, ahogy Árpád, és Szöszi veszekedtek, majd kibékültek, majd megint veszekedtek majd megint kibékültek. A veszekedéseik folyton a nagyszüleimre emlékeztetnek, ők szoktak mindig mindenen összekapni, de aztán két perc múlva úgyis kibékülnek, hogy aztán valami máson összevesszenek. A könyv vége felé viszont, mikor kezdett komollyá válni a dolog, együtt izgultam Szöszivel, hogy boldog házassága legyen. Míg az első részben csak megszerettem, és barátnőmnek neveztem Szösszentyűt, addig itt Szöszivé váltam, és a regény végére én is megváltoztam nem csak Szöszi. Körmendi Árpád nagyon jó munkát végzet nem csak nejét, még engem is sikerült megnevelni, teljesen más lett az értékrendem, és én is beleszerettem Árpádba. Már álmodtam is vele, együtt mentünk a Balatonra, és fürödtünk jó sokat.
Ennek a könyvnek minden szavát imádtam, és egyértelműen az egyik kedvenc könyvem lett. Lassan küldöm vissza bozsnak, de nem teszek le róla, hogy egyszer megszerezzem, nekem kell!!!!

Miután elolvastam már nyúltam is az Iskolatársakért. Én ezt a könyvet csak egy lehetőségnek tartom, hogy így is alakulhat a Körmendi házaspár sorsa.

Hogyha külön posztoltam volna, akkor ezt a címet adtam volna neki: A jampihercegnő kerítőnek áll. Két és fél évvel az esküvő után futottam ismét össze a Körmendi háztartással, immár happy az élet, saját házuk van, ahol a nagymamáékkal, és Árpád szüleivel laknak együtt, itt van Szöszi húga, aki pöttyös könyvet olvas:), és megszületett ifjabb Körmendi Árpád is. Szöszi boldog, de valami beárnyékolja ezt a meghittséget, méghozzá újra bekopog az ajtóján az a fránya iskola. A kedves, általam is imádott férje úgy gondolja, hogy Szöszi ráér esti iskolába járni. Így hát, mivel a mi kis exjampihercegnőnket, már nagyon betörte ez a mackó, fogja magát és beiratkozik. Ahol egy falusi leendő tanár nénivel azonnal összebarátkozik. Ő Török Ilonka, aki a jó kislány szerepet kapta meg a regényben, és akiért az osztály Casanovája oda van. Árpád összebarátkozik Ádám Ferivel (ő a Casanova, aki egyébként nagyon jó fej), és támogatja, hogy udvaroljon a mi szűzies Ilonkánknak, Szöszi viszont nagyon ellene van, nem is tudom, hogy miért, nem nagyon voltak értelmesek az érvei, max annyi, hogy nem kedvelte Ferit, amit nem értek, ő a legviccesebb az egész trilógiában, ha nem lennék fülig szerelmes Árpádba lehet, hogy megpróbálnám vele;-). És mivel a Körmendi házaspár nincsen egy hullámhosszon, jöhetnek a veszekedések, ráadásul felbukkannak újra Szöszi szülei is.

Nekem ez már kevésbé tetszett, a nyomába sem ér a többi Szöszinek. Megváltozott a hangulata, és a szereplők is, Ilonkát meg nem kedveltem meg, csak Ádám Ferit, de őt nagyon. Ez a nyugalmazott jampihercegnő sem tetszik, Árpád túlságosan megnevelte hősnőnket, hiányzott nagyon a jampiság. De azért nem volt ez rossz, csak nem volt igazán szöszis, így is repültek az oldalak, és élveztem is az olvasást, bár nem érzem annyira maradandónak, mint a Házasságból elégségest, arra szerintem még ötven évesen is fogok emlékezni, annyira belém ivódott a történet. Itt már azért voltak olyan részek, amik nem kötötték le a figyelmemet, például az iskola:P Árpád meg egyre jobban hasonlít apukámra: mindketten kolbászt reggeliznek:S:P

A három kötet közül a Házasságból elégséges tetszett a legjobban, amiből egyébként film is készült Törőcsik Mari, és Bodrogi Gyula főszereplésével, tervben van, hogy megnézzem:) A képzeletbeli Szöszi dobogón az első rész áll, és a harmadik kötetet kapta meg az Iskolatársak. A köteteket Szőnyi Gyula illusztrált. A rajzok nem nagyon tetszettek, bár tény, hogy a férfiak igazán jóképűek, de akkor sem tetszettek.

Sokféle kérdés, érzelem bolyong bennem a trilógia kapcsán, amiket nem igazán tudok megmagyarázni, de abban biztos vagyok, hogy Varga Szösziből nem megy mindenhol tizenkettő egy tucatban!

ui.: Szeretném megköszönni bozsnak, hogy elküldte nekem a könyvet, hamarosan küldöm vissza:)

i2.: Nagyon megszerettem Gergely Márta stílusát, és már alig várom, hogy a többi könyvét is elolvassam.

Születésnap

Nem szeretem Illés Borit. Nem szeretem, mert olyan, mint én. Olyan,, mintha elém állítottak volna egy tükröt, amiben megismerem ki is vagyok én igazából. Hogy milyenek vagyunk? Gyerekek! Gyerekek, akik csak saját magukkal törődnek, akik önzők, lusták, akiket az anyukájuk kiszolgál, de akik még soha egy fűszálat se tettek keresztbe az anyukájukért. Gyerekek vagyunk, akik azt hiszik magukról, hogy már felnőttek.
Utálom Illés Borit, mert ő már felnőtt, mert ő megtanulta mi a felelősség. Utálom, mert lelkiismeret furdalásom lesz tőle. És utálom, mert tudom, igaza van.
De én igazán szeretem Illés Borit, mert ő aztán tud szeretni. És, mert őt egyszerűen nem lehet nem szeretni.
És én IMÁDOM a Születésnapot, mert bár még mindig gyerek vagyok, de Szabó Magda segítségével már egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy felnőjek.

Hárman a szekrény tetején

Hihi, bár szeptember elsején újra megszólalt az a bizonyos csengő és ismét beszuszakoltam a hátsó felem a padba, mégis egy ügyes választással sikerült  egy kicsikét meghosszabbítanom a nyári szünetet és Óváron egy felejthetetlen, vidám, eseménydús, rekeszizom szaggató nyárbúcsúztató vakációt tölteni, ahol játszópajtásaim a tündökletes, aranyos, süket, okos Éva, a kisvakarcs Ferkó, a tizenöt éves Péter  és a fenomenális Andrea volt, akinek a szövegétől kifeküdtem, na és persze Marika akiből időközben Médi lett, és leszorult a szekrény tetejéről.
Ők ugyanis G. Szabó Judit örökifjú regényének a főhősei, amit mostantól a Bibiámnak tekintek és ajánlom mindenkinek akinek van testvére, sőt, hogyha van egy húgod minden sorát szent írásként fogod tisztelni, és nem győzöd majd kijegyzetelgetni az aranyköpéseket. Én még soha nem éreztem ekkora vágyat ahhoz, hogy idézzek egy könyvből, de mikor leültem a moly elé, hogy most akkor begépelem a kedvenc soraimat rájöttem, hogy ennyi erővel az egész könyvet bepötyöghetném. Szóval inkább írok egy lelkesítő posztot, és amerre csak járok ajánlom majd mindenkinek, mert ezt megéri elolvasni.

Bár kis vékony kötet, mégis egy hétig barangoltam a lapjain, hiszen napközben nem sok időm van már olvasni, de nem is akartam elsietni. Minden este egy kis történet, egy kis huncutság, egy kis találmány alá Andrea került a  repertoáromra. Egyik este például tanúja lehettem, hogy farka nő a teknőnek, máskor egy lábtörlővel neveltük át Izé nénit, de a legemlékezetesebb mégis az volt, mikor beültem egy felejthetetlen Rómeó és Júlia előadásra, amit még nagymama koromban is könnyes szemmel, hahotázva fogok emlegetni, de addig van egy olyan sejtésem, hogy  biztosan beülök még újra és újra erre a performance-ra, ez az amit soha nem lehet megunni. Ehhez hozzájárul persze az is, hogy Várnai György illusztrációinak a tolmácsolásában volt szerencsém az évás dadához, aki eszméletlen csúcs, Zeffirelli is megbánná, hogy nem őt alkalmazta a filmjében, ez hótziher.

De nem szaporítom tovább a szót, ezt a regényt egyszerűen el kell olvasni, biztos vagyok benne, hogy mindenki felszeretne kerülni a SZEKRÉNY tetejére.

A bejegyzést Heloisenak ajánlom, aki szerint jó ifjúsági regényeket ajánlok, na ez nagyon JÓ!:D Köszönöm drága a muffinos díjat neked és Ronenának is:)

Álarcosbál

Szeretek a családi könyvrengetegben kutakodni. Megtudni miket olvastak nagyszüleim, szüleim. Ha egy-egy könyv megsárgult lapjain ajánlást találok az felér számomra a világ minden kincsénél. Igen, még a csokinál is.
Tavaly rábukkantam egy novelláskötetre, az Úttörődologra, amit még apukám kapott harmadikos elemistaként, jó magaviseletéért. Azonnal lecsaptam rá, hiszen olyanok írásait tartalmazta, mint Szalay Lenke, Janikovszky Éva vagy nagy kedvencem Gergely Márta. Nem is okoztak csalódást, mint ahogy regényeiket egykor, novellájuk sorait is faltam, de mégis a legnagyobb hatást Szabó Magda tollából kipattant Zsuzsa levele váltotta ki belőlem. Egy fiatal, vajúdó asszony sorai, akinek élete legszebb napja talán az utolsó is egyben, hiszen a világháború kellős közepén, egy társasház sötét és zsúfolt pincéjében írja a férjének szánt levelét.
Emlékszem lélegzet visszafojtva olvastam végig, aztán újra és újra kezdtem. Mikor már vagy ötödször olvastam újra és mindenkivel, aki a közelembe került elolvastattam, a rám oly jellemző módon tovább szövögettem az elvarratlan szárakat. Nem is hittem volna, hogy álmodozásaimon kívül találkozhatok még Zsuzsával. Mindaddig, míg egy októberi éjszakán meghívót nem kaptam az Álarcosbálba.

A születésnap óta tervezem, hogy elolvasom Szabó Magda másik pöttyös könyvét, az Álarcosbált. Stílszerűen idén februárra terveztem be, de már megtanulhattam volna, hogy nekem nem szabad tervezgetni, mert azokból általában semmi nem lesz.  Most is ha nincs a molyon Szabó Magdás esemény, talán még jövő októberben is ismeretlen lenne számomra a Cigánylány és az Álarcos KISZ-es története.
Amint elkezdtem olvasni a regényt azon kívül, hogy a kanapéhoz láncolt, megszállt egy ismerős érzés, amit a regény közepééig nem tudtam hova tenni. Csak a könyv közepén jöttem rá, hogy mikor Krisztinára nézek az én Zsuzsámat látom, hogy mikor Boros Endréről olvasok akkor Endivel találkozom. És mikor azokhoz a jól ismert sorokhoz értem már nem tudtam megállítani a könnyeimet. Pedig pont nem rég jegyeztem meg, hogy már jó régen volt mikor utoljára megríkatott egy könyv.
Az Álarcosbál lett a legszemélyesebb Szabó Magda regény a számomra, talán emiatt is tetszett ez a legjobban.  Megyeri Éva a példaképeim egyikévé vált. A két jelmezes párbeszéde pedig megmutatta, hogyan kell megbocsátani, továbblépni, és legyőzni a félelmeinket. Talán mindezeknek köszönhető, hogy Boros Krisztinát még Vitay Georginánál és Illés Borinál is jobban megszerettem, és ez bizony nagy szó.
Az Álarcosbál a kedvenc Szabó Magdám lett. És ha legközelebb maskarába kell bújnom, már nem fogom keresgetni a jelmez ölteteket, egyértelmű, hogy egy cigánylány gúnyába bújok majd.