A dajkatündér titokzatos könyve

„Itt kell valahol lennie. Láttam, hogy ide dugta. Hát, ezt nagyon jól elrejtette. Sose találom meg ebben a kavalkádban. Harry Potter, Tündérboszorkány, Fiúk kizárva, egyik sem az, W.I.T.C.H, Fairy Oak, Varázsba… Fairy Oak. Ez az, ezt kerestem” Azzal leemelem a könyvet a polcról. Csak, amilyen mázlim van, naná, hogy leghátul van elrejtve, és amilyen ügyetlen vagyok, naná, hogy olyan dominódöntést rendezek a könyvekkel, amitől még Mr. Dominót is elfutná a sárga irigység” A francba”- szisszenek fel, majd lopva a hátam mögé pillantok, hogy szembe nézzek dühös dajkatündéremmel. De úgy látszik Kitti, és Bogi ma rendesen kifárasztották, mert csakúgy húzza a lóbőrt. Lábujjhegyen kilopakodok a szobából, még a küszöbről visszanézek, de a jó öreg Feli, rendesen ki van ütve. Elmosolyodok, óvatosan behajtom magam mögött az ajtót, és rohanok a szobámba, bevackolom magam a takaró alá, felpárnázom a fejem, felkapcsolom az olvasólámpámat, és kezembe veszem Feli titokzatos könyvét. Nem merem kinyitni, csak a fedelét bámulom. Ezt a gyönyörű, sötétbarna, régies hatású, kemény kötést. Órákig el tudnám nézni, de mikor meglátom az alcímet, nem bírom tovább muszáj megtudnom mi Az ikrek titka. Azzal a kíváncsiság legyőzte a félelmet, én meg fellapoztam a kötetet. Nem gondoltam volna, hogy nem fogom tudni letenni.
A történet két lányról szól, akik ikrek és nem mellesleg boszorkányoknak születtek Pervinkának, és Vaníliának hívják őket. Fairy Oakban élnek, ahol az emberek és a mesebeli lények tökéletes egyetértésben élnek már ősidők óta, ahol dajkatündérek vigyáznak az ifjú boszorkányokra, ahol a tér közepén egy pletykás Tölgy áll, és ahol, ha veszély leselkedik, az egerek a kék nyelvűket öltögetik mindenkire. Itt dolgozott az én Felim is, ő volt a Periwinkle ikrek dajkatündére.
A  Fairy Oak nem regény, nem mese, és még véletlenül sem verses kötet, hanem egy tündér naplója. És ez a tündér nem más, mint Feli. A napló abban az időben játszódik, amikor Fairy Oakot újra fenyegeti a Rettenetes 21, akinek egyszer már majdnem sikerült leigáznia, ezt a virágzó világot.
Oh, de szeretnék én elmenni Fairy Oakba, ott minden sokkal mágikusabb, szebb, boldogabb, és, ami a legfontosabb kalandosabb. Akarok egy egeret, aki a nyelvét nyújtogatja, Grisamék kertjében akarok fogócskázni, és szívesen pletykálgatnak pardon suvaalatoznék  a Tölggyel, és olyan, de olyan szívesen repülnék.
A könyv az első mondattól kezdve elbűvölt, olyan volt, mint egy folyó, amire ha ráfekszem csak sodor, és sodor, észre se veszem, és már magával ragadott. Na, ez is ilyen a betűk a víz, a fejezetek utolsó mondatai a hullámok, amik nem engednek el, és a rajzok a szigetek, ahol muszáj megpihenni. Teljesen beletemetkeztem a könyvben, már a közepén rég túlhaladtam, mikor felpillantottam az órára. „Jézusom, már hajnali három? Na, még egy fejezet aztán alszom. De szerintem mondanom se kell, hogy nem tudtam megállni, egészen a végégig, ami kész kínzás, így a levegőben hagyni egy történetet. Minden eddigi óvatosságomat sutba dobva felnyaláboltam a könyvet, és betrappoltam a nappaliba, ahol Feli még mindig az igazak álmát aludta.
Feli ébredj!! Hahó hasadra süt a nap!!!”
„Mi az? Ki az? Hol vagyok? Mennyi az idő? Miért nem alszol?”
„Jajj Feli. Most akkor visszajött a Rettenetes 21, vagy nem? És Vaníliát miért hívják Vaníliának? És mi volt Grisam és Pervinka között. Szerintem ők csak barátok, és Grisamnek is inkább Vanília tetszik. És Shirley! Ő nekem a végére nagyon gyanús lett.”
„Héhé, honnan tudsz te róluk?”
„Hááát a könyvedből. Ne haragudj rám. De a múltkor láttam, hogy olvasgatod, és nagyon kíváncsi voltam rá, muszáj volt nekem is elolvasnom. De nagyon hasznos volt, én eddig azt hitem, hogy hátul is van szemed, azért tudod mindig, hogy hol vagyok, de most már tudom, hogy a csápok miatt van. Na, elmondod a történet végét? Lécci!!!
„Hamar meg fogsz öregedni te lány. De nem bánom”- azzal oda repül a táskájához, és egy ugyanolyan könyvet, mint a másik csak ez krémszínű volt, és a Sötétség bűvöletében alcímet viselte. ÁÁ, de kínzó már a címe is, legszívesebben kitéptem volna Feli kezéből, és rohantam volna olvasni.
„Nem félbehagytam, hanem csak elfogyott a lap. Süli gyerek. Na, tessék ha, már az előzőt elolvastam itt a folytatás.”
„Köszi, köszi, köszi”- hálálkodok, és azzal szaladok is a szobámba, de Feli utánam szól.
„Norin? Hogy írok?”
„Szó szerint varázslatosan. Ki is lehetne adni. Végre lenne egy mese, ami nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is elbűvöli. Tehetnénk rá egy borítót, amin Vanília és Pervinka lenne. A könyv lehetne újrahasznosított papírból a Tölgy tiszteletére. Álnevet is használhatnál. Mit szólnál például az Elisabetta Gnonehoz kicsit olaszos, de jó hangzása.”
„Jól hangzik”- mondja nevetve
„Gondold meg. Jó éjszakát Felikém”- köszönök, és egy gyors puszit nyomok az arcára. És, ahogy a szobámhoz lopakodok tudom, hogy soha többet nem zárom be a lekvárosüvegbe.