Sosehol

Neil Gaimannel először a Csillagpor kapcsán találkoztam. Nem, nem a könyvvel, hanem a filmmel. Őszintén szólva akkor eszembe se jutott, hogy ez egy adaptáció, csak azt tudtam, hogy most látom a kedvenc tündérmesémet. Mikor regisztráltam a molyra szinte azonnal felfigyeltem Gaimanre, a férfira, aki megírta A tündérmesét. Nagy dilemma is volt, hogy akkor most mit olvassak tőle először. A Csillagpor és Sosehol párbajozott egymással, nagyon szoros küzdelem volt, de végül győzött a ismeretlen, a nekem nagyon is tetszetős borító, és a még tetszetősebb cím. Alig vártam, hogy megkaphassam, nem csalódtam.
A világ legzseniálisabban legmocskosabb, legbüdösebb, legpatkányosabb rémálmát élhettem át. Humoros csatornatöltelékekkel, komor csatornatöltelékekkel, titokzatos csatornatöltelékekkel, bukott angyalokkal, aranyos patkányokkal (ilyen csak mesékben van), a bérgyilkosok gyöngyszemeivel, és londoni londoniakkal.
Dehogy kinek is az álma ez? Richard Mayhewé, akinek legyünk őszinték szívás az élete, addig, amíg egy átlagosnak indulónap végén bele nem botlik az utcán egy sebesült lányba, megesik rajta a szíve és felviszi magához, aztán már csak arra eszmél, hogy az eddigi élete nincs többé, lent a csatornarendszerben egy egész világ van elbújva, a nyomában bérgyilkosok loholnak, patkányokkal beszélő emberekkel találkozik stb.. Richard belecsöppen a saját rémálmába, de ahogy telik az idő egyre jobban rájön ő is és én is, hogy ez nem más, mint egy piszkos tündérmese, és rádöbben, hogy az élete még csak most kezdődött el igazán.

Gaiman se megy a szomszédba fantáziáért az már biztos. Eddig Clive Barkert tartottam az én mesemondómnak, de most emberére akadt. Míg Barker határtalan képzelőerejével vesz le a lábamról, addig Gaiman a karakterei által tette még izgalmasabbá, élvezhetőbbé az olvasást. Minden szereplőnek saját egyénisége van, de a legjobban a két bérgyilkost találta el: Mister Croupot és Mister Vandemart. A legsunyibb, legalattomosabb gonoszok, a kikkel valaha is találkoztam. Imádom őket, akarok még róluk olvasni!
Nagyon élveztem az olvasást egy valami viszont zavart, és ez nem más, mint, hogy még sosem voltam Londonban, és úgy érzem a Sosehol egy vérbeli londoninak a legélvezetesebb. Ő ismeri, azokat a helyeket ahol a könyv játszódik, járt már ott, sokkal közelebb érezheti magához Richard kalandját. De én itt és most kijelentem, hogy addig nem nyugszom, míg el nem megyek Londonba és ott újra olvasom a könyvet, bejárom a helyszíneket (természetesen a fenti Londonra gondolok, a lentiről csak olvasni jó), és de Carabas után kutatok. Már alig várom, hogy a londoni metrón utazhassak.:D
A könyv végén található egy „levél” az írótól, amiiben elmeséli, hogyan született meg a regény, és én rájöttem, hogy nagyon szeretem az ilyen kulisszatitkokat. Minden könyv végén lehetne ilyen.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak, a freelbognak és Lobonak!

ui.: Olyan gonoszak a kiadók, mikor a kötet végére beajánlják egy másik könyvüket. Most Naomi Novik sárkánya után sóvárog a szívem, de nagyon:S ÁÁÁ…:D