Mikor a könyv életre kel

Egyszer volt, hol nem volt az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, a világháló kusza, magával ragadó világában, egy körjáték kering a könyves bloggerek körében. A játék lényege, hogy aki megkapja, a logót három a szívének kedves könyvet ajánl.  Egy debreceni kis csaj (kinek neten neve Norin) éppen ezt a játékot nézegeti szorgalmasan. Blogról blogra lépked, mígnem megakad a szeme egy ajánláson. Egy Nima nevezetű bloggerina valami csodálatosat írt egy Téli mese című könyvről. Az a három mondat annyira felkeltette főhősünk érdeklődését, hogy azonnal tudta ezt a könyvet el kell olvasnia. Repült is fel gyorsan a könyvtár adatbázisára, hogy megnézze nincs-e meg véletlenül a könyvtárnak a regény. Mikor meglátta a keresés eredményét örömében felsikoltott: nem csak van egy példánya a könyvtárnak, de jelenleg, még kölcsönözhető is. El is tökélte magában, hogy másnap látogatást tesz ott.  Úgy is lett. Mikor levette a könyvtári polcról, meglepődött mennyire vaskos könyvet tart kezében, nagyon megörült, hiszen mostanában, folyton kis cérna száll vékony könyvecskéket olvasott, jó érzés volt újra igazi könyvet tartani a kezében. Nem kellett hozzá sok idő hozzá is kezdet a könyvhöz. A történetben egy szökevény fehér ló, találkozik egy menekülésben lévő tolvajjal, aki nagy valószínűséggel ott hagyta volna a fogát, ha nincsen a fehér lovacska, akinek a hátára pattanva eliszkol a Kurtafrakkosok elől (ők üldözték Peter Laket), és akik még ettől nem adják fel, színimádó vezérükkel. az élükön Peter Laket megállás nélkül üldözik. Az ő történetüket meséli el Mark Helprin ebben a csodálatos könyvben. Az elején nem igazán találta meg a könyv és hősünk az összhangot. Norin-nak nem volt ideje, hogy igazán belelovalhassa magát a történetbe, de egy szép napon mikor nem kellett semmit tanulni, végre elveszhetett a betűk birodalmában. És csak ennyi kellett, hogy megszeresse, és többé le ne tegye a regényt. Mikor már együtt élt a történetben valósággal megállt az idő, és a könyv életre kelt. Norin úgy érezte magát, mintha a moziban ülne. Maga előtt látta Pearly dühtől eltorzult arcát, Beverly lázban égő szemeit, hallotta a zongorajátékot, és érezte a fehér ló selymes szőrét a kezei alatt. A könyv éltre kelt New York várósával egyetemben. Hősnőnk már olvasta a fülszövegen, hogy valami briliáns, ahogy Helprin a várost szerepelteti művében, de soha nem hitte volna, hogy ennyire magával ragadják majd a leírások a városról. Az író szenvedélyesen szereti a Big Apple-t, mikor beszélt róla, nem sok hiányzott, hogy Norin a zsebkendőkért kapjon. Elgondolkozott azon is, hogy vajon ő szereti ennyire a hazáját. NEM. Eddig teljesen vak volt, nem látta meg a város szépségeit, az igazat megvallva semmit nem látott még a városból, ha valaki megkérdezné tőle, hogy milyen színekben pompázik a főtér naplementekor, nem tudna rá válaszolni. Egyébként meg nem csak ő a hibás, hogy nem szereti a városát, h egyszer minden honnan azt hallja, hogy itt nincsen jövőd, csak külföldön, akkor egy idő után már ő se tud másra gondolni, csakhogy külföldön keresse a jövőjét, de ez egy másik történet. Az biztos, hogy Norin megszerette New Yorkot eddig nem volt elájulva tőle, de Helprin megmutatta az igazi arcát.

Mikor Norin kinézett az ablakon nem a napsütötte kertet látta harciaskodó verebekkel, hanem magas tornyokat, amelyeket hó fed, és a távolban egy aranyosan izzó fehér csíkot, amin egy ló vágtat felfelé, az ismeretlenbe.

Akik hősnőnket ismerik, tudják, hogy nagy-nagy álma, hogy újságíró legyen. Újságírásról pedig volt szórendesen, hiszen a két nagy rivális újság között emelkednek sötét felhők: a The Ghost és a The Sun között. Utóbbinál Norin még WC pucoló is szívesen lenne, előbbinél inkább az AKSD, minthogy olyan hülye főnököm legyen, mint Binky.

Tetszett neki New York életre keltése de a nagy áttörés számára a párbeszédekből származott. A szereplők külsejét nagyon jól eltudta képzelni a profi leírásokból, de a jellemüket igazán a párbeszédekből lehetett megismerni, és így lehetett őket megszeretni. Viszonylag sok szereplőt mozgat a történet, de mindegyikmás-más stílussal és szókinccsel rendelkezett.

Az író folyamatosan húzta el olvasónk orra előtt a mézesmadzagot. Egyre izgalmasabb lett a történet, és egyre több megválaszolatlan kérdés lógott a levegőben. Az biztos, hogy hasonlatokat, és titkokat tudd gyártani az író. Norin csak egy valamit sajnál, hogy az érzelmek nem jöttek át. Végig külső szemlélő maradt, mint a moziban. Nem jöttek át az érzések, de azért a végén könnyezett, de csak azért meg vége volt a könyvnek, és Helprin az utolsó szavakkal, mintha a szívéből beszélt volna, tudta mire van ennek a csajnak szüksége, hogy emlékezetes maradjon számára a könyv.

Mikor elolvasta csak feküdt az ágyába, és végig játszotta újra az egész történetet, de nem elégedett meg ennyivel tovább is szőtte, és még most is szövi, mert ennek a könyvnek csak a képzelet szab határt.

Norin utóirata: Ez a könyv nagyon nem érdemli meg ezt a borítót. Kemény kötést neki, és szép grafikát!!!!