Hamlet

Emlékszem általános iskola hatodik osztályában óriási Rómeó és Júlia fan voltam, egymás után olvastam újra és újra a drámát, felváltva rajongtam hol Mercutioért hol Tybaltért, és kívülről fújtam az erkélyjelenetet. Mindeközben mindig elhatároztam, hogy legközelebb mást is olvasok Shakespearetól: ott van a Sok hűhó a semmiért, amiről oly sokan áradoznak, a Szentivánéji álom, amiből szintén musicalt csináltak az operettesek, vagy a Julius Caesar, hiszen az ókori sztorik a szívem csücskei, vagy még esetleg az irodalom tankönyvek másik tragikus hőse, Hamlet is szóba kerülhetett, aki alig várja, hogy az élet nagy kérdéseit fel tegye nekem.

De mind ez idáig csak húztam és halasztottama dolgot. (bár...pszt ez titok: azért a Sok hűhó... filmes adaptációjának nem tudtam ellenállni)

Aztán magyarórán elérkeztünk a reneszánszhoz, Petrarca és Boccaccio (utóbbi várólistára is került, Decameront nekem) után ismét összetalálkoztam a színházi szakember és szonettező poéta kettősével, alias William Shakespeareval. És míg a többiek Verona erkélyein sóhajtoztak, én Helsingőr komor, kísértett járta, macskaköves utcáin bolyongtam. Egy elapátlanodott, magányos, cserbenhagyott, megnemértett dán királyfi társaságában.

Bár viszonylag nehéz a nyelvezete mégis egy szín után azonnal belerázódtam a történetbe, szinte már felállítottam a fejemben a saját színdarabom, mert a történet és a helyszínek nagyon könnyen megelevenedtek előttem, ám a sorok mögé már nehezebben láttam be. A híres lenni vagy nem lenni monológot többször is el kellett olvasnom azért, hogy megérthessem mi is megy végben  főhősünkben, de még így is rengeteg megválaszolatlan kérdés lógott számomra a levegőben.Ezért izgatottan vártam, hogy végre órán is elérkezzünk Hamlethez, rengeteg kérdéssel, feszült érdeklődéssel, izgalommal ültem be  padba. De az óra óriási pofára eséssel végződött, hiszen még egy szó se esett Hamletről, azonnal Janus Pannonius életrajzát körmöltem a füzetbe, cserbenhagyottan, megnemértettem, csalódottan hagytam el az osztály termet (a tanárnő, tudja, hogyan képzeljük magunkat Hamlet bőrébe) Így  Mel Gibsonnal vigasztalom magam, de mindent megadnék, hogy a színházban is megnézhessem.

Túl sokat nem akarok várni a következő Shakespearemmal, Tudor őrületben égek, szóval nagy valószínűséggel VIII. Henrikkel kelek és fekszek majd.